Zeneiskola karácsonyi hangverseny

A Karácsonynak számos, elmaradhatatlan jelképe, eleme van. Ilyen például a karácsonyfa, az éjféli mise, az ajándékozás, a családi összejövetel. És ilyen a zeneiskola karácsonyi hangversenye is.

Az ünnepi alkalomnak megfelelően karácsonyi dallamok csendülnek fel az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola hagyományos ünnepi hangversenyén. Mint minden évben, úgy most is az iskola tanárai, valamint növendékei muzsikáltak, a szolfézs- csoport tagjaiból alakult alkalmi kórus pedig karácsonyi dalokat énekelt.

PLÓSZ CSILLA, igazgató, Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola:
"Azt mesélik, hogy Advent idején négy angyal érkezik a Földre. Az első csak jár- kel az emberek között, de azok annyira készülődnek az ünnepekre, hogy sokszor észre sem veszik, ki van közöttük. Az angyal azért száll le az égből, hogy megnyissa a lelkeket egymás felé. A második angyal aranyszálból szőtt
kosarat tart a kezében. Ez a kosár nagyon törékeny, de az angyal szorgalmas és kitartó, embertől emberig haladva kutatja azt, amivel megtöltheti. Azt keresi, ami súlytalan, végtelen, nem kerül semmibe, mégis mindennél többet ér. Keresi a reményt, a hitet és a szeretetet. Ezekből aztán az angyalok fényes csillagokat készítenek, hogy az emberek felemeljék a tekintetüket és az égre nézve
szívüket boldogság töltse el. A harmadik angyal ünnepváró embereket keres és ha talál, örömében megérinti őket egy fénysugárral. A fény ragyogni kezd az emberek szívében, lelkükbe békesség, a szemükbe csillogás költözik. A világ megtelik várakozással. A negyedik angyal kezében lantot tart. És énekel a tisztaszívű embereknek. Sok apró angyal kíséri, együtt zengik a béke, a szeretet és a születés
dalát. Énekükkel felébresztik a földben szunnyadó magvakat, daluktól nőni kezd a fény, így lesz majd új élet tavasszal a Földön."

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek