TANÚT HALLGATTAK MEG A TÁRGYALÁSON

A Szolnoki Törvényszéken azt a szabadnapos mentőtisztet hallgatták meg tanúként a tárgyaláson,

aki először érkezett Karcagon a Gödör kocsmához a helyszínre, s láttott el egy verekedés következtében súlyosan megsérült vendéget.

Még 2022. augusztus 27-én Karcagon, a Hajnal utcai Gödör Söröző előtt egyetlen alkalommal úgy megütötte a kocsma másik vendégét, hogy az az ütéstől elesve a fejét a betonjárdába verte, majd ennek következtében pár nap múlva a kórházban életét vesztette. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség halált okozó testi sértés miatt emelt vádat a bántalmazó 47 éves karcagi férfivel szemben, aki egyébként sajnálja a történteket és a bűnösségét is elismeri.

A Szolnoki Törvényszéken zajló bizonyítási eljárás során a bíróság arra kíván fényt deríteni, hogy a „Krumpli” csúfnévre hallgató vádlott súlyos sérülést akart-e okozni a cselekmény idején a hatvanas évek vége felé járó sértettnek, vagy csak a véletlenek szerencsétlen összeállása, valamint az idősebb ember ittassága járult hozzá a tragikus halálesethez.

A dr. Hajdu Anna bírónő által tanúként meghallgatott mentőtiszt annak a pultoslánynak az édesapja, aki épp műszakváltásra érkezett a kocsmába, és szemtanúja volt a történteknek. S miután a talponálló többi vendége nem hívott mentőt a sérülthöz, így ő az édesapját tárcsázta fel segítségért. Aki rögvest érkezett is a helyszínre… Kettejük nyomozás során videófelvételeken rögzített tanúvallomásait is megtekintette, s meghallgatta a bíróság.

Az ügyben a legközelebbi tárgyalási napnak április 29-ét tűzte ki a bírónő, mikorra is újabb tanúkat, valamint igazságügyi orvosszakértőket idézett be a Szolnoki Törvényszékre. A tét nagy a vádlott tekintetében, aki akár éveket is a rácsok mögött tölthet, de akár felfüggesztett szabadságvesztést is kaphat.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.