Egy öleléssel megszabadította ismerősét 300.000 forinttól

A Tiszafüredi Járási Ügyészség kisebb értékre zsebtolvajlás útján elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat a 42 éves tiszafüredi férfivel szemben.

A vádirat szerint a 42 éves férfi 2022 decemberében a délutáni órákban egy tiszafüredi söröző teraszán átölelte ismerősét, majd miközben elengedte áldozatát, a bal kezével annak kabátja jobb zsebébe nyúlva észrevétlenül kivette pénztárcáját.

Az így megszerzett pénztárcát a háta mögött tartva abból kivett 300.000.- forintot, melyet a nadrágja jobb zsebébe tett, ezzel egyidőben bal kezével a földre ejtette a tárcát.

Egy, a teraszon tartózkodó tiszafüredi férfi azonban észlelte a lopást, és számon kérte tettéért, majd a meglopott férfi is követelni kezdte tőle a pénzének visszaadását, de az alkalmi tolvaj a cselekményt tagadva, sietve távozott a helyszínről.

A lopott pénzből a rendőrök még az elkövetés napján lefoglaltak 92.000.- forintot, és azt a tulajdonos részére kiadták.

Az ügyészség a vádiratában - figyelemmel arra is, hogy a férfi cselekményét két, szintén lopás miatt kiszabott, próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el - végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására, és a közügyek gyakorlásától való eltiltásra tett indítványt a vádlottal szemben, továbbá indítványozta, hogy a bíróság 208.000.- forint erejéig rendeljen el vagyonelkobzást.

Az ügyben a Tiszafüredi Járásbíróság fog döntést hozni.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek