ISMÉT KÁVÉSZÜNET

Ismét megrendezésre került a Kávészünet, mely elsősorban a vállalkozások és az önkormányzat produktív együttműködését helyezte fókuszba. Ezúttal is nagy volt az érdeklődés a fórum iránt.

A Karcag Városi Önkormányzat 2 évvel ezelőtt szervezte meg első alkalommal a Kávészünet nevet viselő rendezvényt, melynek célja, hogy a város vezetése tájékoztassa a településen működő vállalkozásokat különböző témákban. A negyedévente megtartott fórumon ezúttal a Jász-Nagykun-Szolnok vármegye észak-keleti térségében lévő útszakaszok súlykorlátozásáról adtak tájékoztatást a
meghívott szakemberek és városunk vezetése.

Szepesi Tibor polgármester:

Néhány hónappal ezelőtt kezdtük azokat az egyeztetéseket, amely a város életét jelentősen befolyásolhatja. Látjuk azt, hogy az elmúlt időszakban megnőtt a forgalom a város központjában. A környéken olyan közintézmények találhatóak, amelyek nagyon sok embert érintenek. Középiskola, általános iskola, óvoda, szociális intézmény,tehát mindenképpen foglalkozni kell a közlekedés kérdésével.
Elsősorban a nehézgépjárművekkel, hiszen ezeknek a forgalma növekedett meg ugrásszerűen, nyilvánvalóan az M4 építése kapcsán elsősorban.

Szepesi Tibor elmondta, hogy a hatóság és a közút szakembereinek közreműködésével, a rendőrség bevonása mellett kidolgozásra került egy olyan pilot program, amely azt célozza meg. hogy ezt az átmenő forgalmat kitereljék a város életéből.

Szepesi Tibor polgármester

Ennek megfelelően kerültek elhelyezésre különböző forgalmi táblák, elsősorban Kunmadaras irányából letérő teherforgalomra. Kitiltásra került a 20 tonnás gépjárműveknek azon köre, akinek nincs köze Karcag életéhez. Tehát azok a helyi vállalkozók, akiknek telephelye van, azok a vállalkozók, akik helyi lerakóhelyre vagy felvevőhelyre hoznak és visznek árut, azok természetesen bejöhetnek, hiszen ők célforgalomként veszik igénybe ezeket a forgalmas utakat. Azok a
tehergépjárművek viszont, amelyek egyszerűen csak keresztülmennek a városon, ezek többet nem használhatják a város útjait, ezeket a fő közlekedési útvonalakat.

Kovács Péter, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Jász- Nagykun-Szolnok vármegyei igazgatója riporterünknek elmondta, nagyon fontos ez az intézkedés, ez a forgalmirend változás. Ezek a mellékutak ugyanis nem arra vannak kitalálva, hogy 40 tonnás járművek közlekedjenek rajta. Ilyen terhelés mellett ezek az utak sajnos tönkremennek. Ezért kellett mindenképpen lépni az ügyben.

Kovács Péter a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei igazgató:

A forgalomnövekedés miatt ezeken a mellékutakon, ahogy ezek a járművek megjelennek, a lakosság számára is számos kellemetlenséget okoznak. Rezonanciát keltenek, tönkreteszik az épületeket, és azt gondolom, hogy ez minden ott lakó számára kedvezőtlen. Mi, mint útkezelők, a táblát helyezzük ki alapvetően, viszont a hatósági jogkör, a közlekedési hatóság is a rendőrség
kezében van, tehát ő szankcionál. Természetesen szükség volt az önkormányzatok hathatós együttműködésére is, hiszen a szankcionálásnál, az ellenőrzésnél a térfigyelő kamerák képeit is használni fogjuk.

A fórumon előadást tartott a témában Fridrik Szilárd, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Igazgatóságának forgalomtechnikai és kezelői osztályvezetője. Eztkövetően Dorogi Attila a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei
Kormányhivatal közlekedési, műszaki engedélyezési, mérésügyi és fogyasztóvédelmi főosztály vezetője szólt a megjelentekhez, a Karcagi Rendőrkapitányság részéről pedig Madarász Kitti hadnagy tartott tájékoztatót. A rendezvényen Dr. Fazekas Sándor országgyűlési képviselő a kiskörei Tisza-híd fontosságáról is beszélt és arra kérte a megjelenteket, hogy vigyázzanak rá és tartsák be a súlykorlátozást. A fórumon a megjelentek is feltehették kérdéseiket a témához kapcsolódóan. Zárásként Szepesi Tibor polgármester hozzátette, hogy
a súlykorlátozások bevezetése miatt jelentősen csökkenni fog az átmenő forgalom a Madarasi úton, a Kálvin úton, a Püspökladányi úton, a Deák körúton, illetve a Vasút utcán is.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek