Három hónap alatt 87 lakástűz, 2 halott és 9 sérült

2023 első negyedévében összesen 87 lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében. Ezekben a tüzekben 2 ember vesztette az életét, 9-en pedig megsérültek, többségük füstmérgezést szenvedett.

A leggyakrabban idős emberek válnak a tüzek áldozatává. Ezért különösen fontos az ő otthonaikat füstérzékelőkkel felszerelni.

Az első negyedévben keletkezett lakástüzek eloltásához összesen 1541 órára volt szüksége a tűzoltóknak, az égő épületekhez 185 tűzoltójármű vonult. A három hónap alatt összesen 1.396 négyzetméternyi épített terület égett le.

A 87 lakástűzből egyik helyszínen sem volt füstérzékelő, pedig ezek a tűz keletkezésekor azonnal jeleznek, amikor még van idő cselekedni. Az első negyedévi lakástüzek keletkezési helyét vizsgálva megállapítható, hogy a legtöbb, az esetek 21 százaléka a kéményben keletkezett. A legtöbb lakástűz nyílt láng használatára, valamilyen elektromos vagy fűtési hibára, illetve főzésre vagy dohányzásra vezethető vissza.

A legnagyobb tűz Törökszentmiklóson volt február 5-én, ahol egy öt helyiségből álló kétszáz négyzetméteres melléképület égett teljes terjedelmében. A leghosszabb beavatkozás február 4-én volt, egy mezőtúri családi ház oltása az utómunkálatokkal együtt 2 óra 14 percet vett igénybe.

Az első negyedévben a katasztrófavédelem 6 esetben indított tűzvizsgálati eljárást a tűz pontos keletkezési helyének, idejének és okának feltárására. Öt helyszínen szándékos tűzokozás gyanúja is felmerült. Négy épület oltásakor gázpalackok nehezítették az oltást.

A lakástüzek megelőzése érdekében éljünk az ingyenes kéményseprés lehetőségével, emellett évente egyszer ellenőriztessük a fűtőeszközeinket is. Ha régebben épült épületben lakunk, időközönként érdemes szakemberrel felülvizsgáltatni az otthonunk elektromos rendszerét is. Tanácsos a konyhába, hálóba és a nappaliba füstérzékelőt felszerelni a plafonra.

Az első negyedévben 11-szer riasztották szén-monoxid miatt a tűzoltókat. Egy ember szenvedett valamilyen mértékű szén-monoxid-mérgezést, halálos áldozat nem volt. Akkor keletkezik szén-monoxid, ha beltérben nyílt láng ég és az nem kap elegendő oxigént. A levegő-utánpótláshoz kevés, ha néha kinyitják az ablakot. Állandó és automatikus szellőzésre van szükség, az ablakokba légbevezetőt kell szerelni.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.