A SZOLNOKI NYOMOZÓK VÁDEMELÉST JAVASOLNAK

Egy gyanúsított fényes nappal rabolta ki idős áldozatát a megyeszékhelyen.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, egy érpataki férfi Szolnok egyik terén tavaly augusztus 11-én cigarettát kért és kapott egy ott várakozó, idős helyi lakostól. A férfi viselkedése azonban egyik pillanatról a másikra megváltozott: a sértettet többször ököllel megütötte, fojtogatta, elvette a karóráját és a mobiltelefonját. Ezt követően az agresszív férfi karjánál fogva elrángatta őt egy kínai üzletbe, ahol vásároltatott magának egy pár cipőt, zoknit és egy pólót. A sértett félelmében átadta a bankkártyáját a rablónak, aki egy dohányboltban cigarettát és szeszes italt vett magának.

Az idős férfi – amint kiszabadult az ismeretlen folyamatos karszorításából – értesítette a rendőrséget. Az egyenruhások elfogták, előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra, és gyanúsítottként hallgatták ki a 27 éves férfit. Mindent tagadott annak ellenére, hogy a nyomozók lefoglalták tőle a korábban vásárolt pólót, cipőt, zoknit, karórát, a dohányterméket és az el nem fogyasztott szeszes italokat. Az elkövető a vádemelési javaslat idején is letartóztatását tölti egy büntetés-végrehajtási intézetben.

A nyomozó hatóság befejezte a bűnügy vizsgálatát. A rablás bűntett, személyi szabadság megsértése bűntett, zsarolás bűntett és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel megvalósított csalás miatt vádemelést javasolnak, ezért az iratokat megküldték az ügyészségnek.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek