JÓTÉKONYSÁGI BÁLT RENDEZTEK

Az idei a Kátai Bál jótékonyságból befolyt bevételeit a kórház biztonságos betegellátáshoz szükséges eszközök beszerzésére fordítják.

A Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégiumban tartott esten Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közgyűlési elnöke köszöntötte a jelenlévőket.

-Ez az est egy igazi ünnep, alkalom arra, hogy köszöntsük a karcagi egészségügyi dolgozókat. Mindannyian lelkiismeretesen és szakadatlanul végzik a munkájukat, aminek köszönhetően biztonságban és egészségben élhetjük az életünket. Most van egy kis idejük megállni, és hátrahagyva a dolgos mindennapokat önfeledten eltölteni egy kellemes estét. Köszönjük nekik, hogy vannak nekünk, hogy értünk dolgoznak!


A köszöntő után térségünk és városunk országgyűlési képviselője, F. Kovács Sándor kiemelte, mindig is presztízs volt a kórházban dolgozni.

-Mindig is presztízs volt ott dolgozni. Mindenki tudta, hogy ez nem Kátai Gábor Kórház, hanem a kórház, mely ma is térségünk meghatározó pontja. Kívánom, hogy ezt a presztízst, amit a karcagi kórház jelent, őrizzük meg, mert büszkék vagyunk önökre, az itt dolgozókra,,


Nagyné László Erzsébet főigazgató mindenkinek megköszönte, hogy jelenlétével megtiszteli az estet. Dr. Fazekas Gábor Gyula, a Kátai Gábor Alapítvány kuratóriumi elnöke is köszönetét fejezte ki, akik hozzájárultak az est megrendezéséhez. Mint mondta, eszközfejlesztésre fordítják a bál bevételét.

Szepesi Tibor Karcag Város polgármestere pohárköszöntőjében kiemelte, legnagyobb kincsünk az egészségünk! Ehhez járul hozzá az alapítvány az önök támogatásán keresztül.
- A bálnak két célja is van: egyrészt hogy a dolgozók munkáját segítsék a bevételből megvalósuló eszközfejlesztésekkel, másrészt pedig az, hogy azok, akik a kórházba kerülnek, a modern műszerek segítségével mihamarabb meg tudjanak gyógyulni.

A hagyományokhoz híven a jótékonysági est műsorát idén is a kórház dolgozói adták elő. A MediSong Kórus több műfajban is megmutatta tehetségét. A műsorban fellépett a Sürgősségi Betegellátó Osztályis.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.