CSATORNÁBA ESETT EGY FÉRFI TISZAFÜREDEN

A tiszafüredi rendőrök találták meg az akkor már két órája vízben fekvő férfit, akinek 28 fokra hűlt a testhőmérséklete. A tiszafüredi férfi kihűlés-közeli állapotba került.

A nyugalom megzavarására alkalmas tudósítás következik.

Bejelentés érkezett a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába egy tiszafüredi lakostól.

A bejelentő elmondta, férje telefonon értesítette arról, hogy a vasúti átjárót elhagyta Poroszló irányába, amikor egy stégről a Tisza-tó sekély, de iszapos vizébe esett, onnan nem tudott kimászni. A nő és fia a pórul járt férfi keresésére indultak, azonban nem találtak rá és a telefonja sem volt már elérhető – közölte hírportálunkkal a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A Tiszafüredi Rendőrkapitányság két munkatársa, Garabecz Péter rendőr főtörzsőrmester és Majzik Máté rendőr főtörzsőrmester, valamint a velük közös szolgálatot ellátó Bíró Tibor és Kuczik Sándor polgárőrökkel kezdték meg a kutatást. A keresők fél óra elteltével találták meg a vízben, a kerékpárján fekvő férfit, aki kihűlés-közeli állapotban volt.

A rendőrök életmentését a mentőszolgálat munkatársai fejezték be, akik kórházba szállították a 66 éves férfit.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek