Letartóztatták a nevelőanyát, aki a gyanú szerint egy kétéves gyerek halálát okozta

A Debreceni Járásbíróság pénteken elrendelte annak a nevelőszülőnek a letartóztatását, akivel szemben halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség.

Dobó Dénes azt írta, a megalapozott gyanú szerint a nő február 26-án a késő délutáni órákban lakóhelyén, Polgár településen "a nála mint nevelőszülőnél ideiglenes hatállyal elhelyezett két éves és öt hónapos kisfiút - annak szófogadatlan viselkedése miatt - olyan súlyosan bántalmazta, hogy a gyermek röviddel a cselekmény után meghalt".

A nyomozási bírónak a gyanúsított nem ismerte el, hogy bántalmazta volna a gyermeket.

A bíróság álláspontja szerint a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség indítványa a gyanúsított letartóztatására megalapozott, "a védő - elsődlegesen az ügyészi indítvány elutasítására és a terhelt szabadlábra helyezésére, másodlagosan pedig bűnügyi felügyelet elrendelésére irányuló - indítványa azonban nem alapos" - jelezte a szóvivő.

Hozzátette: a gyanúsított terhére rótt bűncselekmény büntetési tétele 2-8 évig terjedő szabadságvesztés büntetés. "A cselekmény tárgyi súlyára tekintettel a gyanúsított büntetőjogi felelősségének megállapítása esetén várható büntetés nagysága alapján már önmagában is fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye" - írta.

"A nyomozás a kezdeti szakban van, az ügyben több személy tanúkihallgatása várható és nyomós érdek fűződik ahhoz, hogy ezen személyek befolyásoltságtól mentesen tegyék meg vallomásaikat. A gyanúsított szabadlábon hagyása esetén feltehető, hogy a tanúkat jogellenesen befolyásolná, ezzel a bizonyítás eredményességét veszélyeztetné" - közölte a szóvivő.

A Debreceni Járásbíróság végzése nem végleges, a gyanúsított és védője fellebbezett a döntés ellen - ismertette Dobó Dénes.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek