BŰNÖSNEK TALÁLTÁK A KOCSMAI VEREKEDŐT

Tragédiába torkollott egy kocsmai verekedés Karcagon, még 2022 augusztusában.

Egy szóváltást követően egy férfi olyan erővel ütött meg egy másik illetőt, hogy ettől a földre zuhant, és úgy beütötte fejét a betonjárdába, hogy életét vesztette. Az ügyben újabb tárgyalást tartottak a Szolnoki Törvényszéken.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség 2023. március 6-án halált okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a 47 éves férfival szemben, aki a vád szerint 2022. augusztus 27-én nem sokkal este hét óra után az egyik karcagi söröző előtt szóváltás közben ököllel fejen ütötte az egyik ittas férfi ismerősét, aki az ütéstől hanyatt esett és a fejét nagy erővel a betonjárdába ütötte, amitől olyan súlyos agysérülést szenvedett, hogy tíz nappal később a kórházban elhunyt. Az ügyben megtartott újabb tárgyaláson iratismertetésre, perbeszédekre és határozathirdetésre került sor.

Mészáros Anikó ügyész
- K. I. Ferenc vádlott szándéka testi sértésre irányult. Jelen esetben a terhelt által alkalmazott erőbehatás mértéke alkalmas volt arra, hogy a sértett annak következtében elessen. A vádlott tudattartalmában fel kellett, hogy merüljön, hogy a nála jelentősen alacsonyabb, lényegesen idősebb és általa is többszörösen hangsúlyozottan erősen ittas állapotban lévő sértett megütése azt eredményezheti, hogy S. Sándor a mögötte lévő betonjárdára esik, és abba a fejét beleüti. Ezáltal a vádlott tudata legalább eshetőlegesen átfogta a testi sértés lehetőségét, tehát előre látta magatartásának következményeit, és ezekbe belenyugodva hajtotta végre a cselekményét, a vádlott által tanúsított elkövetési magatartás tehát elsődleges szándéka a testi sértésre irányul. A következő tisztázandó kérdés a halálos eredmény bekövetkezésének értékelése. A terhelt cselekménye jóvátehetetlen következményei, tehát az, hogy a sértett az ütése és fejének a járdához történő csapódása következtében az életét veszti, azért nem látta előre, mert a tőle elvárható figyelmet és körültekintést elmulasztotta. Így annak ellenére, hogy a sértett ittasságával tisztában volt, adott körülmények között nem mértek fel megfelelően, hogy az ittas sértett állapotából következően bizonytalan egyensúlyi állapota folytán az ütéstől elesik a szilárd kemény betonalaphoz csapódása során a fején az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket szenved el.

A védőügyvéd szerint védence nem ököllel ütötte meg a sértetett, hanem tenyérrel.

Dr. Molnár Iván, ügyvéd
A testi sértésnél a szándéknak a bántalmazáson túlmenően a testi sértés, testi sérülés okozására is ki kell terjednie. Ebben a jogesetben emelném ki azt, amit a leginkább vitatok az ügyészi álláspontban az szó szerint a következő. Nyitott tenyérrel történő ütés esetén általában nem lehet a testi sértés szándékára következtetni. Például, ha egy ilyen ütés következtében a sértett elesik és súlyos sérülést szenved, gondatlanságból okozott súlyos testi sértés, ha az elesés folytán bekövetkezett súlyos koponya sérülése során meghal, gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége állapítható meg.

A vádlott az utolsó szó jogán annyit mondott, hogy nagyon megbánta a tettét. Az ítéletet dr. Hajdú Anna bírónő hirdette ki.

Dr. Hajdú Anna bíró
- K. I. Ferenc vádlott bűnös testi sértés bűntettében. Ezért a bíróság a vádlottat 3 év szabadságvesztésre és négy év közügyektől eltiltásra ítéli. A szabadságvesztés büntetés végrehajtási fokozatát börtönben állapítja meg. A vádlott feltételes szabadságra bocsátásának legkorábbi időpontja a büntetés kétharmad részének a kitöltését követő nap.

Dr. Hajdú Anna bíró megindokolta a bíróság döntését. Elmondta, a vádlottat korábban hasonló jellegű bűncselekmény miatt már elítélték, igaz, akkor felfüggesztett szabadságvesztést kapott. Továbbá a bíróság a jogos védelmet sem látta a vádlott javára megállapíthatónak.

Dr Hajdú Anna bíró
- Az orvosszakértői vélemény a sértett halálához vezető okfolyamatban egyértelműen azt a megállapítást tette, hogy a sértett által elszenvedett sérülések és az őt ért ütés között ok- okozati összefüggés áll fönn. A sérülései ennek következtében, az ütés következtében keletkező elesése kapcsán keletkeztek és vezettek a sértett halálához. A bíróság e tekintetben a védő azon álláspontját, hogy nincs bizonyítva a vádlott irányából a sértett vonatkozásában az ökölütés, nem értett egyet a védővel, és nem értett egyet azon megállapítással sem, hogy tenyérrel ütötte meg a vádlott a sértettet, így maximum az ő rovására a gondatlan emberölés bűncselekménye lenne megállapítható.

A vádlott, valamint védője szigorúnak ítélte a bíróság ítéletét, így enyhítésért fellebbeztek. Az ügyben a másodfokon eljáróSzegedi Ítélőtábla fog döntést hozni.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.