15 EZER FORINT TARTOZÁS MIATT RABOLTÁK EL

15 ezer Ft-os tartozás miatt raboltak el egy fiatalembert Cibakházán. A rablók betuszkolták egy autóba és arra kényszerítették, hogy egy bankautomatánál vegye le a pénzt és adja át nekik.

A sértettnek sikerült eközben elmenekülni. A három fiatalt bűnősnek találta a bíróság a napokban megtartott tárgyaláson.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség 2023. június 23-án társtettesként elkövetett emberrablás bűntette miatt emelt vádat, azzal a három huszonéves fiatalemberrel szemben, akik a vád szerint 2022. január 27-én, nem sokkal este hét óra előtt, Cibakházán, egy 15 ezer forintos tartozás behajtása érdekében elraboltak egy fiatalembert. A vádirat szerint egy buszmegállóba csalták, ahova a sértett gyalog, a vádlottak személygépkocsival érkeztek. Kiszálltak, és a tartozás megfizetését követelték tőle, majd megragadták a ruházatát, és a kocsihoz kísérték. Belökték a hátsó ülésre, kettejük két oldalról beült mellé, és a kocsival egy elhagyatott helyre vitték. Itt az egyik vádlott megfenyegette, hogy megerőszakolja, ha nem fizet. Ennek hatására a sértett végül belement, hogy a vádlottak levegyék a bankszámlájáról a követelt összeget, ezért egy bankautomatához vitték, ahol a sértett átadta a bankkártyáját a vádlottaknak, de szándékokan téves PIN kódot adott meg. Miközben a vádlottak pénzt próbáltak felvenni, kitépte magát a szorításukból, és sikerült elmenekülnie. Az ügyben kitűzött tárgyaláson iratismertetésre, perbeszédekre és határozathirdetésre került sor.

Dr. Bana Dávid ügyész
- A bűncselekmény elkövetésekor még a vádlottak büntetlen előéletűek voltak, illetőleg fiatal felnőttek. Ami lényegesebb és nyomatékos enyhítő körülmény, hogy a bűncselekménnyel okozott sérelmet jóvátették, az okozott kárt megtérítették. Az is lényeges, én úgy gondolom, hogy a bírósági tárgyaláson a sértett az első és harmadrendű vádlottnak elfogadta a bocsánatkérését. A harmadrendű vádlott pedig egy kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik. Ezzel szemben viszont súlyosító körülményt képez a társas bűnelkövetés, az emberrablás bűntette vonatkozásában, illetőleg az, hogy büntetőeljárás hatálya alatt állt a másodrendű vádlott, amelyből, mint kiderült, utóbb büntetést is kiszabtak. Bár büntetlen elkövetőkről van szó, de azt azért nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy jelen bűncselekmény esetében a bíróságnak a középmértékből kell kiindulnia a büntetés kiszabása során.

Az elsőrendű vádlott ügyvédje szerint elmondta, hogy figyelembe kell venni a bíróságnak a döntésnél, hogy mind hárman büntetlen előéletű, fiatal felnőttek. Hozzátette, azt a körülményt is értékelni kell, hogy itt maga a sértett is vélhetően valamilyen nem legális cselekménnyel csapta be az elsőrendű vádlottat. Elmondta azt is, hogy a terheltek felkeresték a sértettet, megtérítették a kárt, a sértett pedig megbocsátott nekik. A másodrendű vádlott ügyvédje szerint önbíráskodásnak, illetve a személyi szabadság megsértésének minősül a fiatalok által elkövetett bűncselekmény. A harmadrendű vádlott ügyvédje elmondta, hogy védence csak csekély részben vett részt az eseményekben. Hozzátette, hogy a bíróság vegye figyelembe azt, hogy a fiatal felnőtt élettársával kiskorú gyermeket nevel és családfenntartó. Az ügyben Dr. Nagy Orsolya bírónő hirdette ki az ítéletet.

Dr. Nagy Orsolya bírónő
- K. Balázs elsőrendű vádlott bűnös, társtettesként elkövetett önbíráskodás bűntettében és személyi szabadság megsértésében. Sz. Sándor II. rendű vádlott bűnös társtettesként elkövetett önbíráskodás bűntettében, személyi szabadság megsértésében és a rongálás vétségében. K. Bence harmadrendű vádlott bűnös társtettesként elkövetett önbíráskodás bűntettében, és személyi szabadság megsértésének bűntettében. A bíróság K. Balázs elsőrendű vádlottat halmazati büntetésül 2 év szabadságvesztésre ítéli. A szabadságvesztés végletes fokozata börtön. A bíróság az elsőrendű vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés végrehajtását négy évi próbaidőre felfüggeszti. Az elsőrendű vádlott a szabadságvesztés büntetésből, annak végletes esetén legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság Sz. Sándor másodrendű vádlottat halmazati büntetésül 2 év szabadságvesztésre ítéli. A szabadságvesztés végrehajtási fokozata börtön. A bíróság a másodrendű vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggeszti. A bíróság a felfüggesztett szabadságvesztés próbaidejének tartamára elrendeli a másodrendű vádlott pártfogó felügyeletét. A másodrendű vádlott a szabadságvesztésből annak végrendelete esetén legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság K. Bence harmadrendű vádlottat halmazati büntetésül 2 év szabadságvesztésre ítéli. A szabadságvesztés végzési fokozata börtön. A bíróság a harmadrendű vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés végrehajtását három évi próbaidőre felfüggeszti. A harmadrendű vádlott a szabadságvesztés büntetéséből – annak végleges esetén - legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon - bocsátható feltételes szabadságra.

Az ügyész súlyosításért fellebbezett. Az elsőrendű vádlott és védőügyvédje három nap gondolkodási időt kért, csakúgy, mint a harmadrendű vádlott és védőügyvédje. Az ügyben érintett másodrendű vádlott és védőügyvédje tudomásul vette az ítéletet. Az ügy tárgyalása a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek