VARRÓ 55 CÍMMEL NYÍLT KIÁLLÍTÁS

A Karcag Városi Önkormányzat, és a Déryné Kulturális, Turisztikai Sportközpont és Könyvtár az államalapító Szent István ünnepéhez kapcsolódva számos programot, rendezvényt szervezett városunkban. Varró 55 címmel kiállítás is nyílt a Karcagi Szakképzési Centrum Varró István Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban végzett tanítványok alkotásaiból is. A kiállításmegnyitón Facsar András az intézmény igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Beszédében megidézte az iskola múltját és a szakképzés fontosságát.

Facsar András Karcagi Szakképzési Centrum Varró István Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium- igazgató:
- Ma már mi is csak álmodni tudunk, hogy milyen sokoldalú volt a szakképzés. A hagyományos gépészeti, elektronikai, építőipari, könnyűipari képzések mellett volt itt autószerelő, kerámiakészítő, kerámiaformázó, kárpitos, üvegfúvó, sütő, porcelánfestő, de még régebben aranyműves, nyomdász, fazekas, kötélgyártó, kerékgyártó, kádár, piparezező, fésűs, órás. Ennek az iskolának nagy a történelme. Több tízezer iparost adott Karcagnak és a környéknek. Most itt állunk azon a kiállításon, ahol a kiállított tárgyak testközelbe hozzák a múltat, a hagyományt, a tehetséget és a tudást. Pontosan úgy, ahogy az iskolában a tablók bepillantást engednek a múltba. Amikor végigmegyünk az iskola folyosóin, a tablókról végzett tanulók százai, ezrei tekintenek vissza ránk. Emlékek az elmúlt évtizedről szakmák, osztályok, tanárok, tanulók. A kiállításon ennek az örökséget látjuk. Iskolánk hajdan volt oktatói átadták tudásuk legjavát, melyek eredményességéről nem is lehet hitelesebb bizonyíték. Az anyagokból gondos kezek által alkotások készültek. Érték és minőség, melyet meg kell ismernünk és becsülnünk.

A kiállítósmegnyitót megtisztelte jelenlétével F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő is, aki beszédében elmondta, az iskolába jogelődjében szerzett autószerelő szakmát. Nagyon sok szép emlék köti az intézményhez és ez a kiállítás is bizonyítja, hogy számos tehetséges ember járt ebbe az iskolába.

F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő
- Ahogy körbenézünk az itteni alkotásokon, ennek a tízszeresét lehetett volna kiállítani, hiszen nagyon sok kreatív tanuló járt ebbe az iskolába. Bízom benne, hogy a mai napig járnak ügyes, kreatív diákok ide, és ötven év múlva még több alkotást lehet kiállítani majd itt. Büszke vagyok a tanáraimra, erre az iskolára, mert sok mindent megtanított. Azt, hogy közösségben kell gondolkozni, hogy a munkának becsülete van. A kész munka ott van, az magáért beszél. Megtanította azt, hogy semmilyen munka nem szégyen, mindegyikre büszkének kell lenni.

A rendezvényen köszöntőt mondott dr. Nagy Molnár Miklós, a Györffy István Nagykun Múzeum igazgatója is.

dr. Nagy Molnár Miklós, a Györffy István Nagykun Múzeum igazgató
- Iparos vagy ipari iskoláknak igen fontos szerepük volt abban, hogy az olyan fontos mesterségeknek, mint például a fazekasság, megfelelő utánpótlást biztosítsanak. Ilyen ipari iskolaként működött, jött létre a Varró, a karcagi Varró, annak az elődje is. Az elmúlt 55 évben számos kiváló mestert képzett az iskola, akik megállták és megállják helyüket a mindennapi munka mellett az alkotó, a kreatív alkotó tevékenységben is. Erről a mostani kiállítás is tanúságot tesz. A mostani kiállítók között, illetve kiállításban láthatjuk, hogy a legfontosabb, illetve a legnagyobb részben főképpen fazekasok állítanak ki. Ennek szerintem az az egyszerű magyarázata, hogy ez az a szakma, amit tanítottak a szakmunkásképző intézetben. A fafaragót és a képzőművészetet nem, az egyéb kreativitásból alakult ki.

Az alkotókat és a megjelenteket Soós Géza, az iskola nyugalmazott pedagógusa, a rendezvény ötletgazdája is köszöntötte.

A tárlat augusztus 21. és szeptember 11. között látogatható a könyvtár nyitvatartási idejében.

 

Forrás: infokarcag.hu

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek