KÉSZÜLNEK AZ ÚJ TANÉVRE A GYÖRFFYBEN

A Györffy István Katolikus Általános Iskola és Szent Erzsébet Óvoda dolgozói is mindent megtettek annak érdekében, hogy a szeptember másodikán kezdődő tanévet a lehető legjobb körülmények között kezdhessék a gyerekek.Közeledik a 2024/25- ös tanév a Györffy iskolában, illetve tagintézményeiben is. Mint minden évben, most is megtörtént a tisztasági festés, tiszta ablakok, tiszta tantermek várják a diákokat. A nyári szünet alatt kétszázötven iskolás vett részt az Erzsébet tábor programjain: három napközis táborban, illetve egy élménytáborban Zánkán, de volt egy informatikai tábor is. Miközben zajlott az új tanév előkészítése is: a hetedikesek számára kiírt Határtalanul program pályázatát készítették el az osztályfőnökök.

Kovács Miklósné igazgató:

Ha végignézzük az iskolaépületeket, illetve az óvodának az épületét, akkor a következő nagy munkák zajlottak a nyáron: a Kossuth tér 4 szám alatt a kazánokat cseréltük ki, illetve azoknak a cseréje van folyamatban. A József Attila úti iskolaegységünkben a városi sportcsarnoknak a fűtésrendszeréről fogunk leválni, ezért egy új kazánház került kialakításra, valamint a gyerekeknek az öltözőszekrényét fogjuk kicserélni mind a három szinten. Ezek a munkálatok is már elkezdődtek, illetve folyamatban vannak. Van még egy üteme a bútorcserének is, ez is folyamatban van.

A Szent Erzsébet óvoda udvara is nagy átalakuláson ment, megy keresztül. Az alapítványi bálon tett felajánlásoknak köszönhetően csúszda lesz az udvaron. A tankönyveket augusztus huszonhatodikán vehették át a tanulók. A tanév a szeptember másodikai ünnepi szentmisével indul.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek