ÚJRA MEGRENDEZÉSRE KERÜLT A KÁVÉSZÜNET

Először adott helyet a Kávészünet elnevezésű találkozónak a Karcag Kincse Művészeti és Konferencia Központ, mely eseményen a város, a térség vezetői a legnagyobb karcagi munkaadókkal találkoztak.

Ezen a Kávészüneten is a város fejlesztési, fejlődési lehetőségeiről tájékoztatták a vállalkozókat.

Negyedévente jönnek össze a város, a térség vezetői és Karcag legnagyobb munkaadói kötetlen beszélgetésre. A város legnagyobb iparűzésiadó- befizetői a Kávészünet alkalmából kapnak tájékoztatást az önkormányzat fejlesztési lehetőségeiről, illetve elképzeléseiről.

F. KOVÁCS SÁNDOR, országgyűlési képviselő, Fidesz- KDNP:
-Ennek több, mint százéves hagyománya van Karcagon. Hiszen a karcagi tanács, az önkormányzat több, mint száz esztendővel ezelőtt a karcagi vállalkozókból állt. A karcagi úgymond módos emberekből, hiszen az adóerő- képesség szempontjából kerülhettek be a karcagi önkormányzatba. S ők döntöttek arról, hogy milyen irányba fejlődjön ez a város. És egy aranykorszaka volt Karcagnak és a Nagykunságnak. S polgármester úr javaslatára ezt az aranykorszakot szeretnénk visszaállítani, hiszen azok, akik munkájukkal hozzájárulnak a közösségünk, a városunk építéséhez, azoknak legyen szavuk is. Azokat
kérdezzük meg, hogy milyen irányba menjünk, hogy fejlesszük közös városunkat és milyen terveink legyenek.

Az egyik legújabb fejlesztési, gazdaságélénkítő lehetőség a Vágóhíd úton kialakított iparterületben rejlik. Pályázati forrásból már megépült és betelepülőre vár egy ezer négyzetméteres iparcsarnok.

HUBAI IMRE, a vármegyei közgyűlés elnöke:
-És bízunk abban, hogy egy olyan bérlő fogja ezt az ingatlant bérbe venni, igénybe venni, aki hosszútávon gondolkodik Karcagban. Hosszútávon gondolkodik munkahelyteremtésben és gazdaságfejlesztésben és hosszútávon érdekelt abban, hogy a várossal együttműködésben a befolyt iparűzési adó hatékony felhasználásával járuljon hozzá az itt élők életminőségének a javításához. Mert az iparűzési adóból lesz járda, abból lesz útfelújítás, abból lesz bérrendezés az önkormányzati dolgozók felé, a köztisztviselői életpályát is abból lehet megalapozni, amit a városban működő vállalkozások iparűzési adó címén befizetnek.

Az operatív programok kiírásai folyamatosan jelennek meg, a reménybeli forrásokra megalapozott pályázatokkal készül a város.

SZEPESI TIBOR, polgármester:
-Egy óriási úthálózat-fejlesztés előtt áll a település, melyhez csatlakozik egy önkormányzati önerős, soha nem látott mértékű járdafelújítás. Folytatjuk az intézményi felújításokat, folytatjuk azokat a kulturális programokat, amelyek megszokottak és nyilván ezeket szeretnénk még bővíteni is. Tehát van elképzelésünk arra, hogy milyen irányba fejlődjön tovább a településünk, hiszen az a célunk, ahogy az előző szlogenünk is szólt, hogy Karcagnak fejlődnie kell. Ezt a fejlődést nem hagyhatjuk abban, ezt a lendületet meg kell tartani és ezzel a lendülettel kell tovább fejlődnie a településnek.

A legutóbbi Kávészünet az önkormányzati ciklus egyfajta lezárása is volt, hiszen a vállalkozók, munkaadók és a város vezetői legközelebb a helyhatósági választások után találkoznak.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.