TERJED A SKARLÁT

Terjed a skarlát, idén több mint háromszor annyi beteg van, mint tavaly ilyenkor. A betegség nemcsak a gyerekekre, hanem a felnőttekre is veszélyes.

A betegség bőrkiütéssel, torokfájással és lázzal jelentkezik, akár súlyos szövődményeket okozhat, de antibiotikumos kúrával gyógyítható. A fertőzés ellen nincs védőoltás, így azt kérik az orvosok a szülőktől, hogy ne engedjék közösségbe a beteg gyereküket.

A skarlát súlyos szövődményeket okozhat, ezért az orvosok szerint nagyon fontos, hogy mielőbb kezeljék.

Juhász Zsuzsanna háziorvos elmondta, hogy a skarlát ellen védőoltásunk nincs, viszont antibiotikumot rögtön kell adni, azért mert a skarlát kórokozója a szívizmokat is, ízületet is károsíthat.
A fertőzés leginkább a gyerekek között terjed, azonban nem csak rájuk veszélyes.

„Kifejezetten kismamákra veszélyes, illetve gyengült immunitású szervezetre, tehát a krónikus betegségekkel illetve nagyon veszélyes még idősebb korban” – tette hozzá a háziorvos.

Idén különösen megugrott a skarlát fertőzöttek száma, a szakemberek szerint ennek az az oka, hogy tavaly sokkal többen védekeztek maszkkal a vírusok ellen.

Az orvosok azt tanácsolják, hogy a skarlát fertőzöttek ne menjenek közösségbe, csak így lehetséges megakadályozni a vírusok terjedését.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.