Uniós biztos: az EU azon dolgozik, hogy megkönnyítse az ukrán gabonaexportot

Az Európai Unió azon dolgozik, hogy megkönnyítse az ukrán gabonaexportot azon tagállamaiba és a világ azon részeibe, ahol kereslet van rá - jelentette ki Janusz Wojciechowski mezőgazdaságért felelős uniós biztos kedden az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén.

A biztos szerint az Európai Bizottság jelentős összegeket különített el, és támogatást ajánlott fel annak érdekében, hogy az ukrán gabona eljusson oda, ahol szükség van rá.

Hangsúlyozta, hogy az EU a gazdák mellett áll, és az Ukrajnával szomszédos országok gabonapiacai stabilizálódtak az uniós ideiglenes intézkedéseknek köszönhetően. Mint mondta, az Ukrajnával határos országoknak nyújtott támogatás elérte a 156 millió eurót, 70 milliót ebből az összegből Lengyelország, 40 milliót Románia, 26 milliót Bulgária, 16 milliót Magyarország, ötmillió eurót pedig Szlovákia kapott.

Véleménye szerint az Európai Bizottságnak meg kellene hosszabbítania a péntekig érvényben lévő gabonabehozatali tilalmat Ukrajnából erre az öt tagállamra vonatkozóan.

"Ezek az intézkedések hatékonyak, eredményesek és normalizálták az öt tagállam piacát, és egyben segítettek a szolidaritási sávokon keresztül történő export növelésében. Ez a fő érv a hosszabbítás mellett" - jelentette ki.

Győri Enikő, a Fidesz EP-képviselője felszólalásában felhívta a figyelmet: a kelet-közép-európai régió gazdáinak védelmében korábban bevezetett importtilalmat szeptember 15. után is fenn kell tartani. Ez elengedhetetlen, hiszen a korábban bevezetett szabályok okai ma is fennállnak, miközben az ukrán gabona nem jut el Afrikába és a Közel-Keletre, ahol valóban szükség lenne rá - tette hozzá.

Győri Enikő hangsúlyozta: nem szabad visszatérni a május 2. előtti állapotokhoz, amikor az unió keleti határán lévő tagállamokat elárasztotta az ukrán gabona, komoly piaci zavarokat okozva, ahelyett, hogy eljutott volna oda, ahol arra tényleg szükség volna: Afrikába és a Közel-Keletre.

"Azt kell látnunk, hogy a májusban bevezetett importtilalomnak sem a kiváltó oka, sem a körülményei nem változtak. Tavaly csak Magyarországra 55-ször annyi gabona és olajosmag áramlott Ukrajnából, mint az importliberalizációt megelőzően. Idén pedig körülbelül 66-szor annyi. Ennek egy része még mindig ott van a raktárakban, pedig a szolidaritási folyosón keresztül el kellett volna hagynia a régiónkat. Ráadásul idén kiváló a termés. Mégis hova tegyék azt a gazdák?" - fejtette ki a képviselő.

A fideszes politikus szerint ha Magyarország szolidáris Ukrajnával, a bizottságnak is szolidárisnak kell lennie Magyarországgal.

"Erősítse meg a szolidaritási útvonalat, hogy az ukrán termények elhagyhassák az uniót. Ne játsszon a spekulánsok kezére. Ehhez, ahogy eddig, ezután is minden segítséget megadunk. De a háború árát ne a mi, európai gazdáinkkal fizettessék meg!" - szólított fel a képviselő.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.