Figyeljünk otthonunk elektromos hálózatára!

Az elmúlt időszakban négy ingatlanban keletkezett tűz, melynek forrása az elektromos hálózatra vezethető vissza. A problémák ugyanakkor rendszeres karbantartással és tudatos használattal megelőzhetők.

Az utóbbi három napban négy épülettűz keletkezett vármegyénkben, amely az elektromos hálózat problémájára vezethető vissza. Hétfő délelőtt Fegyverneken egy harminc négyzetméteres melléképület tetőszerkezete kapott lángra, ugyanezen nap estéjén pedig egy tiszaburai lakóház villanyóraszekrénye gyulladt ki. Kedden Törökszentmiklóson egy zárlatos hősugárzó okozott tüzet, szerda hajnalban pedig egy jászladányi családi ház belső tere égett ki, ahol szintén elektromos meghibásodás okozta a bajt.

Minden évben számos lakástűz történik az elektromos hálózat problémájából fakadóan. A gond elsősorban az évtizedekkel ezelőtt épült házak esetében áll fenn, melyek elektromos hálózata nem alkalmas a mai igények kielégítésére, hiszen régebben sokkal kevesebb elektromos eszközt használtak egy háztartásban, mint manapság. Ennek következtében pedig az ingatlanok elektromos hálózata könnyedén túlterhelődhet. Éppen ezért fontos, hogy rendszeresen nézessük át szakemberrel otthonunkat, és hiba esetén a lehető leghamarabb intézkedjünk a javításról.

Ne használjunk olyan készüléket, melynek vezetéke megtört, vagy a szigetelése sérült. A túlságosan régi, elöregedett vagy sérült készülékeket is javasolt lecserélni újabbra. Tartózkodjunk a túl sok hosszabbító és elosztó használatától, mert ezek jelentősen megterhelik a hálózatot. Húzzuk ki az olyan készülékeket a konnektorból (pl. hajvasaló, vasaló, hajszárító, telefontöltő), amelyeket éppen nem használunk. Ne pakoljunk nehéz tárgyakat a vezetékekre, azokat ne hagyjuk feltekerve, összegubancolva.

Lakástűz esetén jó szolgálatot tesz egy füstérzékelő az otthonunkban, amely rögtön jelzi a bajt. Ezzel lehetőségünk van kimenekülni az égő házból és hamarabb értesíteni a tűzoltókat, akik így még több értéket tudnak megmenteni.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.