Semmelweis-napi ünnepség

A hagyományokhoz híven idén is megrendezték a Kátai Gábor Kórházban a Semmelweis-napi ünnepséget. Semmelweis Ignác orvos professzornak, az anyák megmentőjének születésnapját, július 1-jét 1992 óta a magyar egészségügy napjaként ünnepeljük. Ebből az alkalomból a kórház vezetése díjakat és jutalmakat adományozott dolgozóinak.

Az ünnepség előtt a kórház, valamint a város vezetői a Déli temetőben megkoszorúzták Kátai Gábor síremlékét, valamint a kórház korábbi vezetőinek sírjára is elhelyezték az emlékezés virágait.

A kórház díszudvarán tartott ünnepségen jelen volt  F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő, Hubai Imre, a megyei közgyűlés elnöke, Szepesi Tibor polgármester, Piroska Miklós, a JNSZ Megyei Hetényi Géza Kórház főigazgatója, Nagyné László Erzsébet, a KGK főigazgatója és a kórház vezetősége, valamint több önkormányzati képviselő is.

- Július 1-je minden évben a magyar egészségügy ünnepe. Ünnepeljük ma mindazokat, akik hivatásukat áldozatkészen és fáradhatatlanul gyakorolják. Születésünk pillanatában mellettünk van a szülésznő, a szülészorvos, aztán a védőnő és később az orvos, s hogyha a szükség úgy hozza, az orvosok, ápolók, gyógyszerészek sokasága. Ez a szolgálat tehát egy életre elkísérő, nem könnyű feladat, ezért nem mindegy, hogy milyen értéknek látja a társadalom az orvost, az ápolót, a gyógyítót, a gondozót. Amikor orvosi ellátásra van szükségünk szinte mindent megadnánk az egészségünkért. Legyünk tehát hálásak mindazért, amit egészségünkért, gyógyulásunkért, egészségvédelmünkért az egészségügy dolgozói tesznek minden nap. Ünnepeljünk tehát! Köszöntsük azokat, akik a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtották az elmúlt évben, években. Legyünk hálásak azért a munkáért, sőt néha küzdelemért, ahogyan Önök hivatásukat gyakorolják, hiszen minden nap nyújtanak valamit embertársaiknak, akiknek gyógyulásából, fájdalmuk enyhüléséből újra és újra erőt kell meríteniük - mondta a városvezető, aki Karcag Város Önkormányzata, Karcag város lakossága nevében köszönte meg a betegek, az ellátottak, a családtagjaik és hozzátartozók érdekében végzett áldozatos, kitartó munkát a kórház dolgozóinak.

Nagyné László Erzsébet főigazgató szintén köszönetet mondott a mintegy hatszáz kórházi dolgozóinak, akik az elmúlt másfél évben rendkívüli magas szintű, áldozatos munkát végeztek a betegek gyógyulása érdekében.

Szabóné Tarnai Lilla ápolási igazgatóhelyettes az anyák megmentőjéről, Semmelweis Ignácról emlékezett meg. A neves professzor előtt tisztelegve július 1-jei születésnapját 1992 óta a magyar egészségügy napjaként tartjuk számon.

Az emlékezés után Molnárné Győri Erika óvodapedagógus hegedűjátékával köszöntötte a kórház dolgozóit, majd díjakat, elismeréseket adtak át.

Karcag Városi Önkormányzat képviselő-testülete a város egészségügyi és szociális ellátása érdekében végzett magas szintű munkája elismeréseként Karcag Város Egészségügyi és Szociális Szolgálatáért Díját adományozta Pesti Csaba Barnabásné osztályvezető ápoló részére. A díjat Szepesi Tibor polgármester adta át.

A Kátai Gábor Kórház Igazgató Testülete posztumusz Kátai-díjat adományozott dr. Nagy István Elek főorvos részére, a díjat özvegye vette át Nagyné László Erzsébet főigazgatótól. Kátai-díjat vett át az ünnepségen dr. Szentes Gábor Tamás főorvos több évtizedes, lelkiismeretes, magas színvonalon végzett munkájáért

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek