Kunszövetség közgyűlése

Szombaton Karcagon, a Lovagi udvarban tartotta közgyűlését a Kunszövetség.

Szombaton Karcagon, a Lovagi udvarban tartotta közgyűlését a Kunszövetség. A megjelent tagokat, meghívott vendégeket, a kis- és nagykun kapitányokat,. a nagykun települések polgármestereit, a Somogyi Kunok Egyesületének, a Karcagi Talpas Íjász Egyesület és a kunszentmiklósi Iloncsuk Szabadcsapat tagjait F. Kovács Sándor elnök köszöntötte, majd a napirendek előtt a jelenlévők egyperces néma felállással emlékeztek az elmúlt időszakban elhunyt tagtársaikra: Cs. Kovács Károly (Karcag), Oláh Lajos (Kunhegyes), Ozsváth Sándor (Túrkeve) és dr. Vécsey Eszter (Budapest).

Az elnök ezt követően ismertette a szervezet tavalyi évben végzett munkáját, melyet nagy mértékben korlátozott a pandémia, így kevesebb programot tudtak a tagok által képviselt hagyományőrző szervezetek is megvalósítani. Így januárban a Kazah Köztársaság új magyarországi nagykövetével, Abdrasov Zhanibekkel találkozhattak Karcagon, koszorúztak március 15-én, és május 6-án a redemptios megemlékezéseken, Karcagon Kováts Mihály huszárezredesre is emlékeztek. Az „Édes hazánk, arany szabadságunk” című, a Jászkun önmegváltás 275. évfordulója alkalmából a Kis- és Nagykunság településein, valamint a szórvány kun településeken élő középiskolás diákok számára pályázat hirdettek, melynek eredményhirdetése Karcagon volt. Az első díjat Szendrei Nóra, a Karcagi Nagykun Református Gimnázium tanulója kapta. Jeles tudósainkról Györffy István néprajztudósról és Németh Gyula turkológusról is megemlékeztek.

Az idei év rendezvényeit is jelentősen befolyásolta a Covid19-es vírus, így minimálisra csökkentek a rendezvények - sorolta az elnök, de a jeles történelmi napokon szintén koszorúztak a Kunszövetség kis- és nagykunsági tagjai és több hagyományőrző rendezvényen védnökséget is vállaltak. Mint elhangzott, Horváth György emeritus nagykunkapitány emléke előtt tisztelegve emlékérem kerül megalapításra, melyet Györfi Sándor Kossuth-díjas szobrász, jászkun főkapitány tervez meg és készít el és évente egy alkalommal, lovas versenyeken kiemelkedő eredményt elért személy részére kerül majd átadásra. Az elnökség a Szakmai Tanácsadó Testület által javasolt és kidolgozott pályázati felhívást is közétesz majd a Kis- és Nagykunság településein élő diákok számára a kunok történelmével kapcsolatos témákban.

Barna Gábor kunszentmártoni tag az által írt, s a Kunszövetség által is támogatott könyvekről és arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy megalakult a Kötöny vezér Egyesület, akiknek a tervezett programjait ismertette. Dr. Pintér Zoltán Árpád karcagi egyesületi tag is az általa közelmúltban írt Fabriczy Kováts Mihály huszárezredesről írt könyvéről tájékoztatta a jelenlévőket.

A Kunszövetség elnöksége 2020-ban hagyományőrző tevékenysége elismeréséül, a fiatalon elhunyt alapító tagjuk emlékére Sudár István-emlékdíjat - Györfi Sándor Kossuth-díjas szobrász alkotását -, Hunyiné dr. Domokos Emőke kunszentmiklósi íjász részére adományozta. A történelmi íjász sportág négyszeres világbajnoka és kétszeres Európa bajnoka a Nyílegyenes Íjász Klub tagjaként sokat tesz az ősi fegyver népszerűsítéséért, a történelmi értékek, valamint a hagyományok őrzéséért. A díjat később veszi át. Az elnökség megköszönte Kovács István karcagi családi gazdálkodó és felesége, valamint Pengő Ferenc, a Kun-Média Kft. tulajdonosa támogatását, melyet a szervezetnek nyújtottak. A jelenlévők elfogadták a Kunszövetség tavalyi működéséről szóló beszámolót és az idei pénzügyi tervet is, amelyet Kun Csaba FB elnök ismertetett.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek

Halálos baleset volt Karcagon

Halálos baleset volt Karcagon

máj. 26, 2020 Rate: 0.00

Tisztelt Karcagi lakosok!

Tisztelt Karcagi lakosok!

ápr. 28, 2020 Rate: 4.14