Hírek Jász-Nagykun-Szolnok Megyéből

Az elmúlt 24 órában történt.

 

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására. Az elmúlt napon a megye rendőrei egy személyt fogtak el az ellene érvényben lévő körözés alapján, továbbá egy ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

Egy debreceni lakos közlekedett személygépkocsival Karcag belterületén, 2021. február 21-én 10 óra körül. A sofőr haladása során egy útkereszteződéshez érve, balra kanyarodása során nem biztosított elsőbbséget egy szabályosan közlekedő segédmotoros kerékpárosnak, mely során összeütköztek. A baleset következtében a segédmotoros kerékpáros – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett.

Ugyancsak az elsőbbségi szabályok megsértése miatt következett be az a személyi sérüléssel járó baleset, amely Törökszentmiklós belterületén történt 2021. február 21-én 18 óra 15 perc körül. Egy személygépkocsival közlekedő helyi lakos az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” közúti jelzőtáblát figyelmen kívül hagyta és összeütközött a védett úton haladó tehergépkocsival. A baleset következtében az érintett sofőrök és utasaik – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek.

Ismételten felhívjuk a gépjárművezetők figyelmét az elsőbbségi szabályok betartására. Kérjük, hogy az útkereszteződéseknél fokozott körültekintéssel és figyelemmel vezessenek! Csak akkor haladjanak be a kereszteződésbe, ha az elsőbbséget megadták, vagy megkapták!

…hogy mindenki hazaérjen!

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek