LÁTÓPONT KARCAGON

A tavalyi évben egy sikeres pályázat révén Látópont lett Karcag Városa.

A napokban a Rendezvényközpontban látta vendégül településünk a programban részt vevő városok és testvértelepülések delegációit. Karcag a testvérvárosi kapcsolatait, mint jó gyakorlat mutatta be ezen a találkozón.

A Karcag Városi Önkormányzat 2023-ban nyerte el pályázat útján a Látópont címet, A téma kapcsán az ország több pontjából, köztük Komárom-Esztergom, Hajdú-Bihar vármegyéből érkeztek pedagógusok, közművelődési szakemberek, intézményvezetők, a Nemzeti Művelődési Intézet dolgozói városunkba. A program részeként, a vendégek, a testvérvárosok és Karcag Városi Önkormányzat is bemutatkozott a Rendezvényközpontban.

Szepesi Tibor polgármester
- A Nemzeti Művelődési Intézet írt ki egy pályázatot, amelyet Karcag város önkormányzata még az előző évben megpályázott, és meg is nyerte ezt a lehetőséget. Egy látópont pályázat került kiírásra. Megkaptuk ezt a címet, tehát Karcag is egy látópont lett az országban. Ez azt jelenti, hogy olyan programokat mutathatunk be, és olyan programokon vehetünk részt, amelyek egy kicsit túlmutatnak a határainkon, egyrészt a város határain, másrészt pedig természetesen az ország határain is. Ezeket a jó gyakorlatokat lehet bemutatni egymásnak, az ebben résztvevő településeknek.

Polgármester úr hozzátette, hogy erre az eseményre meghívást kaptak azok az országos települések, akik jelentkeztek erre a pályázatra, tehát tagjai ennek a Látópont közösségnek. Karcag városának kiemelten fontos a testvérvárosi kapcsolatok fenntartása is, így az eseményen részt vettek településünk magyar nyelvű testvérvárosai is. Erdélyből Székelykeresztúr, Délvidékről Bácskossuthfalva és Felvidékről Szepsi delegációja is meghívást kapott a rendezvényre. Az esemény nyitásaként Szepesi Tibor polgármester köszöntötte a megjelenteket és a testvértvárosok képviselőit.

Szepesi Tibor polgármester
- Mondhatom azt már, hogy családi, baráti kapcsolatok kötik össze a településeket, hiszen a kezdő önkormányzati kapcsolatok, az oda-vissza történő látogatások során olyan közös szálak alakultak ki, hogy most már a karcagi polgárok és a testvérvárosokban lakók is előszeretettel látogatnak egymáshoz.

Polgármester úr köszöntő gondolatai után a meghívott vendégek is bemutatkoztak egymásnak. Pár szót ejtettek arról, hogy honnan érkeztek, mivel foglalkoznak és miben látják a jelentőségét ennek a találkozónak. Székelykeresztúr és Karcag között már több évtizede fennáll a testvértelepülési kapcsolat. Koncz-Hunor János a város polgármestere elmondta, a Látópont kezdeményezés a fiatalok megszólítását, a helyi közösségek összetartását, valamint a hagyományok megőrzését és továbbadását támogatja Kárpát-medencei szinten.
Hozzátette, hogy büszkék arra, hogy ők is részesei lehetnek ennek a szakmai együttműködésnek, amely a jövő generációit is igyekszik bevonni a közösségi életbe.

Koncz Hunor János Székelykeresztúr polgármestere
- Azt gondolom, hogy ezek a kapcsolatok nagyon fontosak. Ezt egy magyar nemzetként tudjuk kellően megünnepelni. Fontos tartani azokat a kapcsolatokat, amelyeket a fizikai határok valamikor szétválasztottak. Hol a mi városnapjainkra, vagy akár disznótoros eseményekre hívjuk meg a testvértelepüléseinket, hol pedig az itteni helyi hagyományőrző eseményeken veszünk részt. Ezekre gyermekeket, sportolókat, kulturális intézményeket, kulturális képviselőket is el tudunk hozni. Az is nagy öröm, amikor hozzánk Székelykeresztúrra jönnek kulturális képviselők, hogy igenis lássák és tudják azt, hogy ki milyen módon éli meg a mindennapokat. Számomra személy szerint az is nagyon fontos, hogy a kultúránkat, azokat a hagyományainkat, amelyeket őseink ránk hagytak, ezeket tudjuk tovább éltetni, és továbbadni a következő nemzedékeknek.

Németh Klaudió Bácskossuthfalváról érkezett a találkozóra. A Mofisz ifjúsági tanács elnökeként tevékenykedik a délvidéki településen. Elmondta a két település között 1994 óta áll fenn hivatalosan testvértelepülési kapcsolat.

Németh Klaudió
- Szerintem különösen fontosak az ilyen események, hiszen ezek a tapasztalatcserék, kapcsolatépítések mind azt segítik elő, hogy a határon átívelő kapcsolatok tudjanak fejlődni és színvonalas programokat tudjanak szervezni a települések. Egymást tudják fejleszteni a találkozónak köszönhetően a települések. Ismertetik egymás problémáit, egymás megoldásait és egymás fejlesztéseit.

Krusinszky Norbert Szepsi város alpolgármesterként vett részt a Látópont találkozón.

- Szepsi és Karcag közös története még azelőtt kezdődött, ahogy én képviselő lettem és alpolgármester. A beszédben is elhangzott, hogy időtálló kapcsolatok és barátságok jöttek létre ezekből a testvérvárosi találkozókból. Barátságok jöttek létre a városok közt, önkormányzati képviselők közt, polgármesterek közt, de ugyanúgy az emberek közt is. Én örülök annak, hogy új az képviselőkkel, az új polgármesterünkkel évente eljöhetünk Karcagra, ha lehet többször is. Örülök annak is, hogy a karcagiak is el tudnak jönni minden évben a Felvidékre, Szepsi városába. A sport a kultúra területén is, a diákokkal is több rendezvényen is részt tudunk venni Karcagon.

Városunk a testvérvárosi kapcsolatait, mint jó gyakorlat mutatta be ezen a találkozón, ahol a résztvevők közvetlenül megtapasztalhatták, hogy a város és a jelen lévő testvértelepülései hogyan tudják ezt a több évtizedes jó együttműködést tovább építeni, fejleszteni. A résztvevők megtekintették továbbá többek között a Karcag Kincse Művészeti és Konferencia Központot, a Life házat, a Liget úti Sportcentrumot és az Akácliget Gyógy- és Strandfürdőt is.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.