KŐMŰVESKALAPÁCCSAL TÁMADT

Durván összevert egy idős férfit egy cibakházi fiatal, aki súlyos gyógyszerfüggőséggel küzd. Egy nyugtatót szeretett volna kérni a bántalmazottól, aki ennek nem tett eleget.

Emiatt a fiú úgy bedühödött, hogy kőműveskalapáccsal esett neki az idős embernek.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérletével vádolja azt a büntetett előéletű 22 éves fiatalembert, aki a vádirat szerint egyik nap bekopogott, majd bekiabáltegy 64 éves cibakházi férfi házába, majd az ajtót nyitó nyugdíjastól nyugtatót követelt. Az idős ember nem adott neki, ezért a földre lökte, mellé térdelt, és előbb ököllel, majd egy, a keze ügyébe kerülő kőműveskalapáccsal a vállán és a fején ütlegelte. A sértett arc- és vállcsont törést szenvedett, de a bántalmazáshoz használt kőműveskalapács alkalmas lehetett volna akár halálos sérülés okozására is. Az ügy folytatásként a Szolnoki Törvényszéken megtartott előkészületi ülésen Dr. Mészáros Anikó ügyész ismertette a vádiratot. Ezt követően elmondta, hogy az ügyészség mivel vádolja a 22 éves férfit.

Dr. Mészáros Anikó ügyész
- Indítványozom, hogy az ügyészség, amennyiben a terhelt az előkészítő ülésen a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, akkor a bíróság őt 8 év 6 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre, mint főbüntetésre és mellékbüntetésként 9 év közügyektől eltiltásra ítélje. Indítványozom, hogy rendelkezzen a feltételes szabadság legkorábbi időpontjának meghatározásáról, az előzetes fogvatartásban eltöltött idő beszámításáról, a bűnjelekről, illetőleg a bűnügyi költségről.

A fiatal férfinak nem ez volt az első esete, hogy másokat bántalmazott. Tiszaföldváron is belekötött egy illetőbe, akit puszta kézzel úgy megvert az Újkincsem utat az Óvirághegy úttal összekötő mesgyén, hogy a bántalmazott arccsontja és fogai is megsérültek. Az említett két büntetőügyet figyelembe véve a fiatalember beismerő vallomást tett, bűnösnek vallotta magát és lemondott tárgyalási jogáról.Az ítéletet Dr. Nagy Orsolya bíró hirdette ki.

Dr. Nagy Orsolya bíró
A 2023. április 16 napjától 2023. április 17-ig őrizetbe, majd 2023. április 18-án letartóztatásban lévő M. Erik vádlott bűnös rablás és testi értés bűntettében. Ezért a bíróság a vádlottat halmazati büntetésül 8 év és 6 hónap szabadságvesztésre és kilenc évre a közügyektől eltiltásra ítéli. A szabadságvesztés fegyházban rendeli végrehajtani. A vádlott feltételes szabadságra bocsátásának legkorábbi időpontja a büntetés kétharmad részének kitöltését követő nap. A bíróság a vádlott által 2023. április 16. napjától a mai napig előzetes fogva tartásban töltött időt a kiszabott szabadságvesztésre beszámítja.

A bíróság mérlegelte az ügyésznő és az ügyvéd által felhozott súlyosbító és enyhítő körülményeket a büntetés kiszabása során. Enyhítő körülménynek számított a nyomozás során is tett beismerő vallomás és a megbánó jellegű nyilatkozat. Mindemellett azt, hogy a vádlott a bűncselekmény elkövetésekor fiatal felnőtt volt, tehát még a 21. életévét nem töltötte be. A bíróság súlyosbító körülményként értékelte a többszörös halmazatot azt, hogy a bűncselekményeit akkor követte el, amikor már ellene eljárás volt, ráadásul bírósági szakban. A vádlott az ügyvédjével közösen enyhítésért fellebbezett. A büntetőügy így a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.