SZENTMISE ÉS KÖRMENET AZ ÁLLAMALAPÍTÁS ÜNNEPÉN

A Szent István király Római Katolikus Templomban búcsúi szentmisével és körmenettel emlékeztek meg az államalapításról.

A napokban a Szent István király Római Katolikus Templomban búcsúi szentmisével és körmenettel emlékeztek meg Szent István király ünnepéről. A szentmise főcelebránsa Ft. Vízi János, az Egri Érseki Papnevelő Intézet rektora volt.

Ft. Vízi János, az Egri Érseki Papnevelő Intézet rektora
- A történelem viharai bennünket, magyarokat sem kerültek el. Ha végignézünk a történelmünkön, volt itt tatár, török, labanc, két vesztes világháború, Trianon, kommunista diktatúra. Mégis itt vagyunk több mint ezer esztendeje. Ez egy kisebb csoda. Más népek eltűntek a történelem süllyesztőjében. Voltak itt előttünk avarok, gepidák, meg ki tudja hány nép, még a rómaiak is a Dunántúlon. Nincsenek már. Azért lehet, mert Szent Királyunk az ő bölcsességével belátta, hogy sziklára kell építenie nemzetét. Hogy nem elég földet adni az embereknek, ahol lakhatnak, dolgozhatnak, nem elég csupán kenyeret biztosítani számukra, nem elegendő, hogyha jó diplomáciai kapcsolatokat köt a környező népekkel, hanem lelki szükségletei is vannak az embereknek, amit szintén biztosítani kell.

A szentmise után a körmenetben résztvevők a templom melletti I. Szent István szoborhoz vonultak, ahol közös imádsággal zárták a programot. Ezt követően a körmenet tagjai részére a megszentelt új kenyérből osztottak kóstolót a templomajtóban. A szentmise nemzeti imádságunk, a Himnusz eléneklésével ért véget.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek