Györffy-s évkezdés

Hogyan indult a 2021-es év?- erről kérdeztük Kovács Miklósnét, a Györffy István Katolikus Általános Iskola igazgatóját.

 

Minden pedagógus kolléga itt van, a gyerekek közül is kevesen hiányoznak - mondta az iskolavezető, aki szólt arról, hogy január 22-éig van lehetősége a gyerekeknek javításra. Bár nem volt online oktatás, de szeptember óta sok gyermek és pedagógus is hiányzott, ami megnehezítette a tananyag személyes átadását.

Ebben a helyzetben nehézkes volt a 8-osoknak a középiskolák tájékoztatása is, online pályaválasztási szülői értekezletet tartottak, s az iskolák online tájékoztatókat küldték ki a diákoknak.

A leendő elsősöknél nehezebb a helyzet, ősszel voltak az óvodákban, s azóta nem mehettek, így elindították Fecskehívogató címen egy online csoportot a szülőknek, gyerekeknek. Itt kapnak feladatokat a kicsik, amit a szülőkkel közösen nagy örömmel és szeretettel oldanak meg.

A tervek szerint két elsős osztályt indítanak ősszel.

A Györffy-s pályázatról is szólt az igazgatónő. Már kiírták a helytörténeti pályázatot és a Györffy Galériát rajzpályázatot - utóbbi iskolai, az első városi szintű, ahol az egyik téma a karcagi kun kapuk, a másik a katolikusok 250 éve Karcagon. Itt a határidő január 20. eredményhirdetés a Györffy napok keretében lesz.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek

Halálos baleset volt Karcagon

Halálos baleset volt Karcagon

máj. 26, 2020 Rate: 0.00

Tisztelt Karcagi lakosok!

Tisztelt Karcagi lakosok!

ápr. 28, 2020 Rate: 4.14