MEGÚJULT A BAROSS UTCÁN A JÁRDASZAKASZ

Egy sikeres pályázat folytatásaként megújult a Baross utcán található egyik járdaszakasz, a Bethlen Gábor utcai kereszteződéstől egészen a Vasút utcáig.

Sokáig gondot jelentett a Baross utcán élők számára ennek a járdaszakasznak a minősége. Most azonban az önkormányzatnak köszönhetően megoldott ez a probléma és elhárult a balesetveszély. Nyugodtan, biztonságosan közlekedhetnek az itt lakók és az erre járok is ezen a környéken.


Karcagi-Nagy Zoltán önkormányzati képviselő:
-A Baross utcának a járdáját egy korábbi pályázatban egy bizonyos mértékig elkészítették, még ennyi híja maradt annak idején ennek a pályázatnak. Tulajdonképpen ennek a pályázatnak a folytatásaként egészen a Vasút utcáig elkészült a járda felújítása, az aszfaltozása. A Baross utcai járda felújításán kívül a Papp Béla utca, Szondi és a Szivárvány utca közötti szakaszát terveztük meg annak idején elkészítésre, és a tegnapi napon az is elkészült nagyon jó minőségben.

Karcagi-Nagy Zoltán elmondta, hogy szegéllyel, teljes aszfalttal beöntve készült el az új járda, úgyhogy a közlekedők és az itt lakók teljes megelégedettségére szolgálhat. Az utcában élők nagyon örülnek annak, hogy megújult ez a járdaszakasz. Egy ott lakó hölgyet megkérdeztünk milyen volt a járda állapota a felújítás előtt.


-Nagyon rossz főleg azon a részen. Nem is lehetett már ott biciklivel menni. Hát nem volt jó. De most már nagyon szép lett.

Képviselő úr hozzátette: a környéken számos fontos beruházás és fejlesztés is megvalósult az elmúlt időszakban.

Karcagi-Nagy Zoltán önkormányzati képviselő
-A Maros úton, a Maros úti zugban szennyvíz-gerincvezeték építése történt meg. Az már nagyon szépen be van fejezve, az út vissza van állítva az eredeti állapotára. A Baross utca egyik zugában, a Morgó csárdához közel, ott is megtörtént a szennyvíz-gerincvezeték kiépítése és az utolsó simítások vannak hátra. A gerincvezeték már be lett építve, a lakosok rákötöttek, és tulajdonképpen az útalapnak a visszarendezése van még folyamatban, de ígéretet kaptunk rá, hogy az is hamarosan el fog készülni.

Karcagi- Nagy Zoltán elmondta: a munka nem állhat meg. A lakosok pedig nyugodtan forduljanak hozzá és az önkormányzathoz, ha segítségre van szükségük. A következő időszakban folytatják a körzetben lévő hiányosságok pótlását, az utak javítását, az árkok tisztítását és a járdák rendbetételét.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek