BUSZMEGÁLLÓBAN ÉLESZTETTÉK ÚJRA

Egy 70 év körüli szolnoki nő hazafelé tartott, amikor minden előzmény nélkül, hirtelen összeesett a buszpályaudvaron, számolt be az esetről az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán.

Mint írták: az idős nőt barátnője megpróbálta felkelteni, a beteg azonban nem reagált, ezt látva pedig több szemtanú is a nő segítségére sietett. Mentőt hívtak, majd mentésirányító utasításai szerint megvizsgálták a beteget, aki már nem lélegzett. Ezt követően került sor a beteg újraélesztésére, amely sikerrel járt.

Éppen hazafelé tartott az a 70 év körüli szolnoki asszony, aki a buszpályaudvaron minden előzmény nélkül, hirtelen összeesett. Barátnője megpróbálta felkelteni, a beteg azonban nem reagált, ezt látva pedig több szemtanú is a nő segítségére sietett. Mentőt hívtak, majd a mentésirányító utasításai szerint megvizsgálták a beteget, aki már nem lélegzett. A telefonos instrukciók alapján a bejelentők megkezdték az újraélesztést és egymást váltva küzdöttek az asszony életéért, majd perceken belül helyszínre érkező mentősök emelt szinten
folytatták az ellátást.

Váradiné Kocsis Erika
-Egy járókelő hívta a mentőket, és rövid időn belül jött a mentő, újraélesztették, annyit tudok róla, hogy a Hetényi Géza Kórházban van bent, megfigyelés alatt tartják, szerencsére meg tudták menteni az életét.

Egy arra járó férfi stábunknak elmondta, fontos lenne, hogy mindenki megtanulja az újraélesztés lépéseit, hiszen bármikor bárkivel előfordulhat az, hogy akár a szerette, közeli hozzátartozója élete kerül veszélybe egy rosszullét során.

Bagi József
-Több embernek kellene az életmentő gépet kezelni, meg tudni az életmentés lépéseit, hiába tanuljuk ezt az autóvezető vizsgákon, tehát tanfolyamokon, az embereknek a túlnyomó többsége nem tudja. Mindennapossá kellene tenni ezeket az oktatásokat, rendszeressé.


Egy másik férfi elmondta, hogy ugyan itt dolgozik pár száz méterre az esettől, de még nem halott róla. Minden esetre nagyon örül annak, hogy sikerült megmenteni a hölgy életét.

Hajdú Ráfis József
-Ez a hír számomra azért fantasztikus, mert itt is megmutatkozik az emberi segítség egymás irányába. Ha ez valóban így történt, akkor az azt jelenti, hogy még van remény, mert tudunk egymásra figyelni. Ennél szebb hír az életben nem nagyon lehet. Nem az elidegenedés volt jellemző a megmentőkre, nem az, hogy másokat cserbenhagyunk otthagyunk bárhol, hanem igenis oda tudunk nyúlni, és tudunk nekik segíteni. Ez egy fantasztikus hír szerintem.

Az emberi összefogásnak köszönhetően tehát sikerült egy életet megmenteni a szolnoki buszpályaudvaron. Az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek és a beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek