BALTÁVAL TÁMADT ISMERŐSÉRE

Emberölés bűntettének kísérlete miatt indítványozta a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség egy 38 éves szolnoki férfi letartóztatását.

A rendelkezésre álló adatok szerintaférfi 2024. február 25-én, reggel egy gépjárművel megjelent egy tiszaföldvári ingatlannál, ahol szóváltásba keveredett az ingatlan udvarán tartózkodó férfivel.
A szóváltást követően a férfi a gépjárműből elővett egy körülbelül 30 cm nyélhosszúságú baltát, azzal a nyitott kapun keresztül indulatosan beszaladt az ingatlan udvarára és rátámadt az udvaron tartózkodó férfira. A balta élével a férfi nyaka irányába sújtott, azonban az ütés elől a férfi félig kifordult, így az a bal vállát találta el. A férfi a baltával újra támadt, ekkor azonban a másik férfi már egy lapáttal védekezett ellene. Ezt követően a támadó a helyszínről elment.
A férfi cselekménye – figyelemmel az elkövetés eszközére, a célzott testtájékra és az ütés erejére – alkalmas volt a ténylegesen bekövetkezettnél súlyosabb, akár halálos eredménnyel járó sérülés okozására is.

Az ügyészség indítványa szerint a cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára, jellegére, a kiszabható büntetés nagyságára (5-15 évig terjedő szabadságvesztés), a férfi esetében megalapozottan lehet tartani a szökésétől, elrejtőzésétől. Az ügyészség megalapozottnak látta továbbá a bűnismétlés veszélyét is, mivel e cselekmény háttérében a férfinak egy korábbi rendezetlen konfliktusa áll, illetve a férfinek a büntetőeljárásban részt vevő más személyekhez fűződő viszonya miatt a bizonyítás megnehezítésének veszélyét is.
A bíróság az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a férfi letartóztatását.
A férfi és a védője fellebbezést jelentettek be a bíróság végzésével szemben, így az ügyben végleges döntést a Szolnoki Törvényszék fog hozni.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.