KALAPÁCCSAL TÁMADT NAGYAPJÁRA

Egy jászapáti férfi kalapáccsal követelt pénzt az őt felnevelő nagyapjától. Korábban szétverte a háza berendezését, a mozdítható ingóságokat pedig eladta.

A rendőrök őrizetbe vették az agresszív unokát. A nyugalom megzavarására alkalmas tudósítás következik.

Egy 19 éves jászapáti férfi pénzt kért 65 éves nagyapjától. Felmenője 5 ezer forintot adott az unokának, azonban az kevesellte, még 10 ezret követelt, amit a sértett visszautasított.

A fiatal ekkor egy kalapáccsal fenyegette meg nagyapját, hogy a házában kárt tesz, és őt is megveri. A sértett így sem adott pénzt, ezért unokája megrongálta az ablakokat.
A megrettent sértett kibicigett az udvarra mankójával, mire az unoka utánament, és tovább fenyegette, majd a kalapáccsal rácsapott a védtelen férfi kézfejére.
Ekkor nagyapja átadta neki a kért 10 ezer forintot, a fiatalember pedig a kalapácsot eldobva távozott.

Bejelentést követően a rendőrök rövid időn belül elfogták az elkövetőt, akit rablás bűntett miatt hallgattak ki.
A nyomozók azonban nemcsak egy bűncselekménnyel gyanúsították meg.
Az elmúlt három évben ugyanis havonta megtörtént, hogy a fiatal erőszakkal és fenyegetéssel követelt pénzt nagyapjától.
Amennyiben a sértett nem adott, úgy dühében rendszeresen tönkretette az ingatlan berendezési tárgyait.

A tettes korábban társával – akinek elszámoltatása folyamatban van – a nagypapa házának fürdőszobájából három csaptelepet lopott el, továbbá magukkal vittek egy televíziót és egy elöltöltős mosógépet is.
A nyomozók ezért zsarolás és lopás bűntettét is a férfi terhére rótták.
A nyomozó hatóság őrizetbe vette a férfit, és kezdeményezte letartóztatását.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek