NEM BÍRTA ABBAHAGYNI

A jászberényi rendőrök korábban már kihallgatták gyanúsítottként azt a fiatalkorút, aki több vagyon elleni bűncselekményt követett el Jászapátiban.

A kamasz nem hagyta abba, folytatta jogsértő cselekményeit, most a jászsági nyomozók őrizetbe vették.

Ahogy arról korábban beszámoltunk a Jászberényi Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytat azzal a fiatalkorú gyanúsítottal szemben, aki több bűncselekményt követett el Jászapátin az elmúlt időszakban. A gyanú szerint a kamasz több üzlet kasszájából is pénzt lopott, valamint parkoló autóbuszok tankolókártyáját és váltópénzét is eltulajdonította. A fiatalkorút 2023. július 17-én fogták el a jászsági rendőrök, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

A büntetőeljárás terhe, és a rendőrök intelme sem hatotta meg a fiatalt, a megalapozott gyanú szerint 2023. július 21-re virradóra két járművet is feltört Jászapátin, majd azokból pénzt és iratokat zsákmányolt, valamint egy üzletbe is megkísérelt bemenni, de oda nem jutott be.

A rendőrök 2023. július 21-én reggel ismételten előállították a jogsértőt, gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatására.

A Jászberényi Rendőrkapitányság nyolcrendbeli lopás elkövetése miatt folytatja az eljárást.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek