Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában kettő személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására. A megye rendőrei az elmúlt napon kettő fő ittas járművezetővel szemben intézkedtek, továbbá kilenc személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

Egy helyi lakos közlekedett kerékpárral Szolnok belterületén 2020. július 21-én 12 óra 30 perc körül, amikor haladása során nem biztosított elsőbbséget a neki jobbról érkező személygépkocsi sofőrjének és összeütköztek. A baleset következtében a kerékpáros – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett.

Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival Törökszentmiklós belterületén 2020. július 21-én 11 óra 15 perc körül, amikor egy parkolóban nem megfelelő körültekintéssel hajtott végre hátramenetet és nekiütközött a mögötte elhaladó kerékpárosnak A kerékpáros a baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – súlyos sérülést szenvedett.

 A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy az utak biztonságáért, a balesetek megelőzéséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy a szabályokat betartva, egymásra odafigyelve és toleranciát tanúsítva vesznek részt a közúti közlekedésben annak érdekében, hogy

 ...mindenki hazaérjen!

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.