Vádemelés egy kábítószerfogyasztó nő ellen

Eredménytelen elterelés után emelt vádat az ügyészség a kábítószerfogyasztó nővel szemben.

A Tiszafüredi Járási Ügyészség kábítószer fogyasztásával elkövetett kábítószer birtoklásának vétsége miatt emelt vádat azzal a 24 éves tiszabői lakhelyű nővel szemben, akivel szemben az ügyészség korábban felfüggesztette az eljárást, hogy a nő kábítószer-függőséget gyógyító kezelésen, megelőző-felvilágosító szolgáltatáson vegyen részt, de ennek a nő ennek nem tett eleget.

A vádirat szerint a 24 éves nő 2021. október hó 1-jén 22 óra körül Tiszaburán, egy helyi söröző előtt az orrán keresztül felszippantva por állagú kábítószert fogyasztott.

A nő által fogyasztott szer a „kristály” néven ismert kábítószer volt.

Az ügyészségnek lehetősége van e bűncselekmény esetén az eljárást az ún. elterelés érdekében egy évre felfüggeszteni, mivel a Büntető Törvénykönyv alapján nem büntethető, aki kábítószert fogyaszt, ha a bűncselekmény elkövetését beismeri, és a törvényben meghatározott időre igazolni tudja, hogy legalább hat hónapig folyamatos, kábítószer-függőséget gyógyító kezelésben, kábítószer-használatot kezelő más ellátásban részesült, vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson vett részt.

A járási ügyészség 2022. március hó 21-én élve ezzel a lehetőséggel, felfüggesztette a nővel szemben az eljárást, azonban a nő nem vett részt az elterelésen, így az ügyben a járási ügyészség vádat emelt.

Az ügyészség a vádiratában a nővel szemben pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.

Az ügyben a Tiszafüredi Járásbíróság – feltehetően tárgyalás mellőzésével – fog dönteni.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek