Tavaszköszöntő

Az „Öltözz Zöldbe!” flashmob rendezvényre várta a Múzeumparkba a város óvodásait és iskolásait a Madarász Imre Egyesített Óvoda SZIM Óvodája, mint Zöld Bázisóvoda.

A szervező, Szabóné Szentesi Mária tagóvoda vezető kérése az volt, hogy az érdeklődő gyermekek és a kísérő felnőttek viseljenek valamilyen zöld ruhadarabot.

- Ez a mai rendezvény öt évvel ezelőtt indult útjára, hiszen akkor volt a magyarországi Zöld Óvoda hálózatának a 15 éves évfordulója, s akkor hirdették meg az „Öltözz Zöldbe!” flashmobot. Ez annyira megtetszett az óvodásainknak, a kolléganőimnek, hogy minden évben megrendezésre kerül itt, a Múzeumparkban, egy csodálatos környezetben. Valóban próbáltam mindenféle zöld színt magamra ölteni ezen alkalommal, hiszen a meteorológiai tavasz napja van ma, ennek jegyében szoktuk ezt a programot meghirdetni, így köszöntjük a tavaszt - sorolta a szervező.

A flashmobon minden tagóvoda képviseltette magát, valamint a Györffy István Katolikus Általános Iskolások és a Szent Erzsébet Óvodások is elfogadták a meghívást. A rendezvényen részt vett Szepesi Tibor polgármester és Balajtiné Sütő Margit intézményvezető helyettes is. .

- Rövid mondókákkal, dalokkal, amit mindenki ismer azokkal szoktuk köszönteni a tavaszt, illetve visszhang versmondással, ahol én vagyok az előmondó, így mindenki egyszerre el tudja mondani azt a rövid köszöntő mondókát, verset, amit erre az alkalomra összeállítottunk.

- A flashmob nem hosszú ideig tart, így a héten még lesznek tavaszvárós programok az óvodákban.

- Ez egy rövid kis mozzanat, ahogy a nevéből is adódik, de a hét tele lesz Zöld Jeles napokkal, hiszen nagyon szép eseményre mennek óvodásaink, a Szolnoki Filharmonikusoknak lesz előadása, szerda pedig a víz világnapja, úgyhogy ezt a zöld óvodások mind meg fogják ünnepelni - hangsúlyozta Szabóné Szentesi Mária.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.