Barangolások a környezetben

A Nemzeti Tehetség Program keretében „Barangolások a környezetben” c. pályázati projekt megvalósulása a Madarász Imre Egyesített Óvoda Gépgyár utcai „SZIM” óvodájában

 

A Miniszterelnökség megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett, - „A speciális fejlesztést célzó programok támogatása” című NTP-SPEC-21-0067 pályázati azonosító számon szereplő „Barangolások a környezetben” c. pályázati projekt elnevezésű nyertes pályázat 2021. július és 2022.júniusa között valósult meg a Madarász Imre Egyesített Óvoda Gépgyár úti „SZIM” óvodájában.

 

A nyertes pályázat megvalósításához nyújtott támogatás: 937.000 Ft.

 

A pályázati programban az óvoda „Barangolók” természeti tehetségműhelye vett részt 12 gyermekkel Kovácsné Fodor Mónika és Szabóné Szentesi Mária tehetséggondozó szakvizsgázott óvodapedagógusok vezetésével.

 

A 60 órás program célja, a gyerekek ismerjék meg, fedezzék fel közvetlen környezetük élővilágát, szépségét. Szerezzenek sajátélményű tapasztalatokat. A digitális eszközök segítségével a gyermekek informatikai műveltségének megalapozása. Nyíljon meg a világ számukra, jussanak olyan ismeretekhez, amik által formálódjon szemléletük a fenntarthatóság jegyében. Erősödjenek képességeik, digitális kompetenciáik, problémamegoldó gondolkodásuk, megfigyelések, vizsgálódások, játékos kísérletezések során, az IKT eszközök bevonásával. A különböző tevékenységek, helyszínek és digitális eszközök segítik a gyermekek számára szélesebb körben való ismeretbővítést, gazdagítást, mélyítést. A mai kor elengedhetetlen eszközeivel, olyan megfigyeléseket is tehetünk, amit a természetben nem láthatunk. A megszokott tevékenységformák kibővítése lehetőséget nyújt a tágabb környezetünk megismerésére, más formában való megtapasztalásra. A tervezett programok élményszerző, tartalomban gazdag ismereteket nyújtanak a tehetségműhelybe járó gyermekek számára. A műhelymunkák tematikusan épülnek egymásra a zöld jeles napokat, az évszakok változásait figyelembe véve. Cél, az élményalapú terepmunkákat követően a téma feldolgozásával, lehetőség nyílik a megszerzett ismeretek alkalmazására, mélyítésére, gyakorlására. Fejlődnek gyenge és erős oldalaik egyaránt a tevékenységek során, közösségi érzésük, egymásra való odafigyelésük. Ismerjék meg az eszközök rendeltetésszerű használatát, életkori sajátosságuknak megfelelően alkalmazzák.

                                                                                                  

    Gulyás Ferencné

                                                                intézményvezető

 

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.