Átvette megbízólevelét F. Kovács Sándor

 

 

Az áprilisi országgyűlési választásokon Jász-Nagykun-Szolnok megye 03-as számú választókerületében F. Kovács Sándor (Fidesz-KDNP) szerezte meg a szavazatok többségét, így a következő négy évben is ő képviselheti a térségben élőket a parlamentben.

Csütörtökön ünnepélyes keretek között, a karcagi Városháza dísztermében dr. Zsembeli József, a helyi választási bizottság elnöke ismertette az április 3-ai választások eredményét, majd átadta a megbízólevelet F-. Kovács Sándornak.

Az ünnepségen részt vett dr. Fazekas Sándor földügyi kormánybiztos, országgyűlési képviselő, Hubai Imre, a megyei közgyűlés elnöke,  Rentzné dr. Bezdán Edit címzetes főjegyző, Szepesi Tibor Karcag Város polgármestere valamint a választókerület polgármesterei, jegyzői, a járási hivatalok vezetői is itt voltak.

A mandátum átadási ünnepi műsorban közreműködött a karcagi Polgármesteri Hivatal kórusa Plósz Csilla vezetésével és a KÁAMI Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és diákja.

 

A mandátuma átvétele után F. Kovács Sándor szólt a jelenlévőkhöz. Beszédét az alábbiakban közöljük:

 

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Tisztelt országgyűlési képviselő úr, főjegyző asszony, jegyző úr, elnök úr, választási bizottság vezető úr, tisztelt hölgyeim és uraim!

Mindig tudtam, hogy nehéz lesz, 24 esztendővel ezelőtt, amikor először tettem önkormányzati esküt ezek között a falak között, akkor úgy gondoltam, hogy az emberrel nem történhet nagyobb és szebb dolog, minthogy saját közössége mandátumot ad, pontosabban megbízza őt azzal, hogy képviselje azt a közösséget, ahol felnőtt, ahol szülei, nagyszülei felnőttek. Azt a közösséget, amely jól ismeri őt, minden erényével és minden, talán sokkal több hibájával együtt. Mégis ez a közösség úgy dönt, hogy megbíz egy embert a közösség érdekeinek képviseletével. És csodálkoztam akkor, 1998-ban, hogy vannak emberek, akik nemcsak egy városrész képviseletével vannak megbízva, hanem egy egész választókerület, akár egy egész országéval. Joggal felnéztem a választókerület képviselő emberekre akik példát, mértéket és irányt tudtak mutatni mindannyiunknak, s ők mindig példaképeim lesznek. Ilyen volt Varga Mihály pénzügyminiszter úr, aki több cikluson keresztül ennek a választókerületnek országgyűlési képviselője volt. Ha az ő munkáját nézem, akkor mindig meg kell állapítanom, hogy bőven van még mit tanulni, hova fejlődni, mert minden évben, minden hónapban újat és jobbat mutat. S itt volt ennek a városnak a polgármestere, dr. Fazekas Sándor, aki szintén országgyűlési képviselő volt abban az időszakban, amikor én önkormányzati képviselő lettem. Ő is, mint polgármester egy határozott, jó irányba mutató, a várost szerető és fejlesztő polgármester volt, emellett országgyűlési képviselőként is országos ügyek szószólója és országos ügyek megoldója volt, majd 2014-2018 között ennek a körzetnek az országgyűlési képviselője. Az ő példája, iránymutatása, politikai szerepvállalása mindig a szemem előtt van és mértéket, mércét ad. Tehát tudtam, hogy nehéz lesz ez a munka, hiszen egy olyan közösségnek a megbízását vettem most át, amely ismer, hiszen ebben a közösségben vannak tanáraim, szomszédok, gyerekkori ismerősök, rokonok, barátok, munkatársak. Mondhatjuk azt, hogy saját hazájában nem lehet senki próféta, de annál nagyobb megtiszteltetés, hogy az ember saját közösségének lehet a szószólója. Ennél nagyobb dolog azt gondolom nincs a világon. Köszönöm mindenkinek azt a bizalmat, amivel most megbíznak, azt a feladatot, amit megkaptam, hiszen az ember nem választást, nem mandátumot nyert, hanem feladatot. Azt a feladatot, amely nagyon nehéz, amelynek súlyát ebben a pillanatban is érzem és talán az embernek rossz napjaiban megvannak a kétségei: - jól csinálom?, megfelelően csinálom? - hiszen ezt a feladatot nem lehet csak csinálni. Ezt a munkát nem lehet csak ímmel-ámmal végezni, ezt a feladatot jól, vagy annál jobban, kitűnően kell végezni. Az embernek megvannak a kétségei, hogy jól tudja-e ezt a feladatot végezni, s amikor jönnek a kétségek, akkor körbenézek és azt látom, hogy jól fogjuk tudni ezt a feladatot végezni, mert közösen végezzük ezt a munkát, közösen kormányozzuk ennek a térségnek a sorsát és közösen kormányozzuk, hiszen az ember a választások után tudja, hogy csak egy kicsi része a választási győzelemben a mandátumban az ő szerepe. Bár lehet, hogy az ő arcképét tették fel a plakátokra, de egy kicsi része a munkának, a sikernek csak az övé, mert a munkából és a sikerből közösen vesszük ki a részünket. Közösen a kormánnyal, közösen minden magyar nemzethez tartozó polgárral, éljen bárhol a nagyvilágban. Abban bízom, hogy ezt a munkát közösen fogjuk folytatni, hiszen azok a képviselők, akik elindultak ezen a választáson, bármennyi szavazatot kaptak, bármilyen eredményt értek el, ezt a munkát közösen kell végezni. Tudom, hogy a feladat és a felelősség engem terhel jobban, de mindenkit arra kérek, hogy ezt a munkát közösen folytassuk. Azt is tudom, hogy a kudarc enyém lesz, de a siker, amit közösen érünk el mindannyiunké. Még egyszer köszönöm szépen a bizalmat, azt a feladatot, amit a vállamra helyeztek. Én igyekszem ennek a feladatnak, ennek a hatalmas megtiszteltetésnek és tehernek minden porcikámmal, gondolatommal megfelelni. Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok! - zárta beszédét a képviselő.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek

Halálos baleset volt Karcagon

Halálos baleset volt Karcagon

máj. 26, 2020 Rate: 0.00

Tisztelt Karcagi lakosok!

Tisztelt Karcagi lakosok!

ápr. 28, 2020 Rate: 4.14