Hírek Jász-Nagykun-Szolnok Megyéből

Az elmúlt 24 órában történt.

 

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nem jutott a rendőrség tudomására.

Az elmúlt napon a megye rendőrei egy személyt fogtak el az ellene érvényben lévő körözés alapján.

A Szolnoki Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy túrkevei lakos ellen. A 35 éves nő 2021. március 16-án a reggeli órákban egy szolnoki áruház próbafülkéjében több fehérneműnek és ékszernek a csomagolását leszakította, egy harisnya áruvédelmi eszközét megrongálta, majd a termékeket a ruházatába rejtette. Az asszony a kasszánál fizetés nélkül távozott. A biztonsági szolgálat munkatársa észlelte az eseményt, és visszatartotta a nőt a rendőrök kiérkezésééig. A jogsértőt előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.

Egy másik szolnoki áruházban 2021. március 16-án 9 óra 15 perckor egy jászteleki lakos headsetet rejtett a táskájába, majd fizetés nélkül elhagyta a kasszát. A biztonsági szolgálat munkatársa visszatartotta a 23 éves férfit, akit a rendőrök előállítottak a Szolnoki Rendőrkapitányságra. A jogsértőt meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.