Cserepezés közben omlott le a szabálytalanul épített tető

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség egy veszprémi férfival, valamint két építőipari vállalkozóval szemben, miután szabálytalanságaik 2022 őszén tetőomláshoz és a férfi házánál dolgozó segédmunkás sérüléséhez vezettek.

A vádirat szerint a háztulajdonos vádlott 2022. második felében felújítást végzett, melynek során a főépülethez tartozó nyári konyhát meg akarta magasítani, és ezáltal a tető vonalát egy szintbe hozni. A férfi azonban az ehhez szükséges műszaki tervvel és engedéllyel nem rendelkezett, a kivitelezést pedig szakképzettség nélkül, úgy végezte el, hogy a homlokzatmagasító falba nem épített be az állékonyság biztosításához szükséges merevítő vasbeton pillért, illetve a fal tetején nem húzott vasbeton koszorút.

A tulajdonos az új tetőszerkezet megépítésére szóban megállapodott egy helybeli vállalkozóval, akinek azonban nem ács-állványozó, hanem kőműves szakképzettsége volt. A kőműves szakember szintén szóbeli megállapodással alvállalkozóként egy ácsot is bevont a munkálatokba. 2022. szeptember 5-én kezdték meg a kivitelezést, melynek során további szabálytalanságokat követtek el. A kőműves végzettségű vállalkozó nem észlelte, hogy a homlokzatmagasító fal alkalmatlan a biztonságos teherviselésre, a tető udvari felülete a melléképület keskenyebb részén nem a homlokzatmagasító falra, hanem a gerendaként beépített talpszelemenre támaszkodott, melynek támasztékaként szolgáló oszlopot felül nem rögzítették, hanem csak ékeléssel támasztották ki, majd ezt követően a cserepeket féloldalasan, csak a tetőszerkezet egyik oldalán kezdték el felrakni a tetőre.

Mindez oda vezetett, hogy 2022. október 6-án a melléképület keskenyebb részén lévő tető első fele vízszintesen leomlott, majd a homlokzatmagasító falat ledöntve, a másik fele is összedőlt, és lesodorta az állványzatról cserépadogatást végző munkást, aki ennek következtében nyolc napon túl gyógyuló lábszártörést szenvedett.

A szabálytalan kivitelezés az ács-állványozó alvállalkozó tudtával történt, melyet a férfi nem kifogásolt, így a baleset bekövetkezésében őt is felelősség terheli. Ezen túl az építkezés során munkavédelmi szabályokat is megszegtek, melyek szintén szerepet játszottak a segédmunkás sérülésében.

Az ügyészség a vádiratában mindhárom vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta, ezen túl a vállalkozók esetében a foglalkozásuktól történő határozott idejű eltiltás kiszabására is indítványt tett a Veszprémi Járásbíróságnak.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek