ROTÁCIÓS KAPA FELVONULÁS

Megrendezték az első rotációs kapa és motoros fűnyíró felvonulást Tomajmonostorán. Igen, jól hallották, ezekkel a kisgépekkel is lehet ám felvonulni.

Igaz, hogy kicsit lassan, kicsit nehézkesen, kicsit viccesen. De pont ez volt a fő célja az eseménynek, hogy jókedvre derítsék a nézelődőket.

Vidéken szinte minden kertes házban megtalálható a motoros fűnyíró, vagy a rotációs kapa, vagy mindkettő. Ha már ezek a mezőgazdasági kisgépek kéznél vannak, miért ne vonulnának fel? Részint azért, hogy jó kedvre derítsék Tomajmonostora lakóit, részint pedig azért, hogy ezzel is erősítsék a helyi közösség összetartozását.


- Bátran merem mondani, aki ebben a fölvonulásban részt vett, annak nincs ki mind a négy kereke.

A szervezők számvetése szerint legalább huszonnyolc ilyen „négykerékhiányos” lakója biztosan van a településnek, ugyanis a hagyományteremtő felvonulásra ennyien jelentkeztek.

CSÉCSEI CSABA, önkormányzati képviselő:
- Van egy csodálatos rendezvényterünk, ami nem régen került átadásra és akkor úgy gondoltuk, hogy valamit kellene csinálni. Aztán szerény körülmények közt megpróbáltuk ezt a rendezvényt létrehozni, megvalósítani. Reméljük, hogy nagyon sok ilyenre kerül még sor majd a jövőben.

Jövőre még több motoros fűnyírót és rotációs kapát várnak Tomajmonostorára. A huszonnyolc résztvevős csúcs jó eséllyel megdől jövőre, hiszen a környező településeken is akad jó néhány tucat olyan ember, akinek mezőgazdasági kisgépe és humorérzéke is van.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.