HALÁLOS ÜTÉS EGY KALAPÁCCSAL

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség halált okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy törökszentmiklósi férfival szemben, aki indulatból egy kisméretű kalapáccsal fejen ütötte az egyik férfi rokonát.

A sérülésbe a férfi másnap belehalt.

Ahogy arról korábban beszámoltunk egy családi perpatvar során meghalt egy férfi Törökszentmiklóson. Egy kalapáccsal próbálták lerendezni a felek egymást közt a nézeteltérést, azonban tragédia lett a vége. A 34 éves férfi sérülése miatt nagybátyja azonnal hívta a mentőket, de ő azt már nem várta meg hogy kiérkezzenek, sőt a másik fél sem kérte az ellátást. Másnap egy gazosban találták meg a férfit, akkor már sajnos nem tudtak rajta segíteni.

Ocsovai Ágnes Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivő:
- A Jász-Nagykun Szolnok Vármegyei Főügyészség halált okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a 35 éves törökszentmiklósi férfival szemben, aki a vádirat szerint 2023. augusztus 18-án este az utcán kerékpárját szerelte, amikor megérkezett hozzá az ittas állapotban lévő férfi rokona. A rokona alkohollal kínálta őt, amit ő visszautasított, erre a másik férfi elkezdte őt sértegetni, kötözködni kezdett vele. A vádlott ekkor indulatos állapotba került, és a kezében lévő, a kerékpárszereléshez használt kis kalapáccsal egy alkalommal nagy erővel fejenütötte a sértettet, aki ettől a földre zuhant és eszméletét vesztette. A férfi ekkor a szomszédok segítségével kihívta a mentőket, azonban a mentők megérkezésére már a sértett magához tért és elhagyta a helyszínt. Később a férfi Törökszentmiklóson egy füves területen összeesett, és másnap belehalt a sérülésébe.

A főügyészség a vádiratában a férfivel szemben börtönben letöltendő szabadságvesztés büntetésre, valamint közügyek gyakorlásától eltiltásra tett indítványt. Az ügyben a Szolnoki Törvényszék fog dönteni. A férfi letartóztatásban várja a döntést.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.