KÉSZÜL A TANÉVKEZDÉSRE A ZENEISKOLA

A Karcagi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola dolgozói is javában készülnek az új tanévre. A részletekről Plósz Csilla Margitot, az intézmény igazgatóját kérdeztük.

A hosszú nyári vakáció után hamarosan ismét a diákok kezébe kerülnek a szekrényekben pihenő hangszerek, a Karcagi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, Plósz Csilla Margit elmondta, nagyon várják már az új tanévet a gyerekek. Mint minden iskolában, náluk is a nyári szünet alatt került sor a nagytakarításra, a karbantartási munkálatok elvégzésére, sőt az udvaron egy meglepetés is vár majd a tanulókra.

Plósz Csilla Margit Karcagi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti
Iskola-igazgató
- Az udvaron elkészült egy újabb kerti bútoregység, amely a karbantartó keze munkáját dicséri. A Szabó József 10. alatti épület szolfézstermének előterében és a mosdó előtti részen pedig új laminált burkolat került lefektetésre. Fontos feladatunk szeptembertől az ide járó gyermekeknek a hangszeres, illetve a képzőművészeti képzése. Megtörténtek a beiratkozások június hónapban, tanév végén, de szeptember elején is várunk még új növendékeket ide a zeneiskolába. Lesz egy pótbeiskolázás, amelyet természetesen hirdetni fogunk itt a városban. Nagyon nagy szeretettel várunk minden kedves gyermeket és szülőt az első héten ide, a művészeti iskolába beiratkozni.

A Művészeti Iskola képzési palettája igencsak sokszínű. Aki kedvet kapott ahhoz, hogy egy-egy hangszeren megtanuljon játszani, számos lehetőség állt előtte.

Plósz Csilla Margit Karcagi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola-igazgató
- Zongora, hegedű, fuvola, cselló, népi hegedű, trombita, furulya, kürt, gitár, ütőhangszerek, tehát igen széles a paletta. Most szeretnénk egy citera tanszakot is beindítani. Bízunk benne, hogy ez sikerül. Ez még a tanév elejének a feladata lesz. Tehát nagyon színes a paletta, és minden gyermek választhat magának megfelelő hangszert, illetve a képzőművészeti tanszakra is várunk még néhány gyermeket.

A Művészeti Iskolába járó gyerekek évről-évre megmérettetik magukat nívós, megyei, regionális és országos versenyeken is, ahol igen szép eredményeket szoktak elérni. Erről is kérdeztük az intézmény igazgatóját.

- A tavalyi év igen sűrű volt ilyen versenyekben. Ahova elmentek a növendékeink, dobogós helyezéssel tértek vissza, úgyhogy büszkék vagyunk rájuk. A következő évben is megrendezésre kerül számos verseny. Szeptemberben lesz egy zongoraverseny, egy nemzetközi zongoraverseny, erre is neveznek gyermekeink. Utána folyamatosan kerülnek kiírásra a versenyidőpontok. Bízom benne, hogy az eddigi hagyományokat követve szépen fognak szerepelni a növendékeink. A pedagógusok ezért mindig mindent megtesznek.

Minden adott tehát ahhoz, hogy elkezdődjön a következő tanév az Karcagi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában is.

 

Forrás: infokarcag.hu

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.