FOKOZOTT ELLENŐRZÉSEK A TISZA-TAVON

Idén is többször tart fokozott ellenőrzést a Tisza- tavon, illetve a tó környékén a Tiszai Vízirendészeti Rendőr- főkapitányság.

Nem csak a vízirendőrök vesznek részt az akciókban, hanem a társhatóságok is: természetvédelmi őrök, polgárőrök, illetve a halászati hasznosítók képviselői.

ILLÉS GERGELY alezredes, Tisza Vízirendészeti Rendőr- főkapitányság:
- Nem csak szárazföldi egységek, illetve hajókkal látjuk el a szolgálatot, hanem gyorsreagálású jet-skijeink is vannak, illetve drónokat is bevetünk a fokozott ellenőrzés során. Melyekkel könnyebben ki lehet szűrni a szabálysértéseket, bűncselekményeket. Illetve a végrehajtó járőr- egységeket is könnyebben lehet pozícionálni, mozgatni velük. Figyelünk az ellenőrzés során arra, hogy mindenkit megszondáztassunk, tehát aki a vízi közlekedésben részt vesz, mivel nulla tolerancia vonatkozik a vizekre is, nem csak a közutakra is közlekedés során. Illetve a hajózási szabálysértésekre odafigyelünk, tehát azokat kiszűrjük, illetve megfelelőképpen szankcionáljuk.

A napfény, a víz, a motorcsónakot adta szabadságérzet könnyen csábíthat szabálysértésre. Ám az ittas hajóvezetés is komoly szankciókat vonhat maga után, ezért nem győzik hangsúlyozni a vízirendőrök, hogy nem éri meg kockáztatni az esetlegesen több százezer forintig terjedő bírságot.

TÓTH SZABOLCS:
- Próbálunk mindenre odafigyelni, amit tudunk, betartunk, élvezzük a nyarat, itt vagyunk lenn a Tisza- tón, gyönyörű az idő.

Bár a Tisza-tó Magyarország legnagyobb mesterséges vízfelülete, mégis szűknek bizonyulhat, ha túl sok vízijármű mozog rajta, ráadásul nagy sebességgel. A hajóknak nem csak egymásra, hanem a fürdőzőkre is figyelniük kell, de mindenekelőtt saját magukra.

SCHAFFER LUCA:
- Mi tulajdonképpen sportolni jöttünk és hogy jól érezzük magunkat. Úgyhogy természetesen próbáljuk a szabályok betartásával ezt elérni és akkor minden rendben lesz.

A nyári főszezonban jelentősen megnő a vízi közlekedők száma a Tisza- tavon, mégis eltörpül a fürdőzők száma mellett. A tavon hat kijelölt fürdőterület van, nagyon fontos, hogy a strandolók csak ezeken a szakaszokon élvezhetik biztonságban a vizet.

ILLÉS GERGELY:
- Oda kell figyelni fürdőzés során arra, hogy felhevült testtel, illetve tele gyomorral ne hirtelen menjenek be a vízbe, illetve azokon a vízfelületeken, ahol a vízmélységet nem ismerik, vagy bármilyen akadály, akár uszadék lehet a víz között, abba ne ugorjanak bele, illetve tizenkét éven aluli úszni nem tudó, illetve hat éven aluli gyermek csak felnőtt társaságában vehetik igénybe a szabad vizeket.

Kevesen tudják, de a szabálytalan fürdőzést is szankcionálják a vízirendőrök, akár kétszázezer forintos bírságot is jelenthet a tiltott helyen fürdőzés. Az odafigyelés akár forintban is mérhető.

ZOMBORI BRIGITTA:
- A napfényre is, tehát a nap ellen is védekezünk, ugye a víznél a gyerekeknek ugye biztonságos úszógumi, karúszó használat, nyilván sekély részbe, mert kicsik a gyerekek, tehát ezt is fontos és együtt megyünk bele, úgyhogy teljes mértékben odafigyelünk az ilyesmire.

Ahhoz, hogy a Tisza- tónál töltött vakáció, vagy akár csak az egyszeri strandolás is biztonságban történjen, nem csak a vízirendőrök felelőssége, hanem a strandolóké is.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.