KIFOSZTOTTA AZ IDŐS NÉNIT

Egy jászladányi nő először csak kisebb lopásokat követett el, végül kifosztott egy idős asszonyt. Most őrizetben várja a bíróság döntését letartóztatásáról.

A megalapozott gyanú szerint egy 28 éves helyi nő július hónapban két nyitott ingatlannál is megjelent Jászladányban, az egyikből táblagépet, hangfalat és karórát, a másikból az alvó sértett mellől vitt el egy mobiltelefont. Végül bekéredzkedett egy 91 éves, egyedül élő asszony házába azzal, hogy a nagy forróságban egy kis vizet kér. Nem állt meg a konyhában, egyből a belső szobába ment, ott magához vette a tulajdonos táskáját és távozni akart, azonban a sértett útját állta. Ekkor dulakodás alakult ki közöttük, melynek során megszorította a nyugdíjas csuklóját, akinek ettől könnyű sérülései keletkeztek. Végül az üres táskával elmenekült, azonban délután visszatért, ekkor a csukott ablakról tépte le a szúnyoghálót, de a sértett belülről megakadályozta bejutását. A szomszédok is észrevették, hogy megjelent a háznál a rendőrség. Ez a nő szerint a betörő már figyelhette, hogy a néni egyedül van és hogy nehezen mozog. Pont ilyen meleg déli időben jött, amikor igazán senki sincs az utcán.

Kiss Jánosné
- Jöttem hazafelé, és láttam, hogy itt van a rendőrség. Akkor jött a polgárőr, ő volt a tanú, és mondta, hogy a nénit kifosztották. Ez olyan dél, egy óra körül lehetett. Már nagyon idős, mozgáskorlátozott a néni. Én szerintem a betörő már figyelhette, hogy a néni egyedül van és hogy nehezen mozog.

Egy másik utcában élő hölgy szerint megszaporodtak a környéken a hasonló jellegű betörések. Hozzátette, hogy aki egy embertársára rátámad, méghozzá idősebb hölgyre, aki már magatehetetlen, az nem ember szerinte.


- Már hallottam ilyen esetet sajnos, és ugye, akik egyedül élnek, azok különösen veszélyben vannak. Szerintem nem kellene hagyni, ezt valahogy orvosolni kéne ezt a problémát, mert mi is idősek vagyunk, és mi is arra számíthatunk, hogy egyszer valamelyikünk egyedül marad, és ezek szerint sajnos bármi megtörténhet velünk is.

A nő kezén tíz perc múlva kattant a bilincs, a rendőrök elfogták és előállították a Jászberényi Rendőrkapitányságra. Lopás, magánlaksértés és kétrendbeli kifosztás miatt hallgatták ki a nyomozók, majd őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.