Piastri karrierje első sikerét aratta a Hungaroringen

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen, ezzel pályafutása első sikerét aratta az elitkategóriában.

A 23 éves pilóta mögött csapattársa, a brit Lando Norris ért célba másodikként, így a McLaren a 2021-es Olasz Nagydíj óta először aratott kettős győzelmet az F1-ben.

A harmadik helyen a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton zárt a Mercedesszel, neki ez a 200. dobogós helyezése a Forma-1-ben.

Oscar Piastri, a vasárnapi 39. Forma-1-es Magyar Nagydíj győztese bízott abban, hogy csapattársa, Lando Norris a megbeszélteknek megfelelően hagyja magát megelőzni a hungaroringi futam hajrájában.

Piastri - aki a sorozat történetének 115. futamgyőztese lett - a verseny utáni sajtótájékoztatón arról beszélt, nagyon különleges érzés volt számára a dobogó tetején állni, ugyanis azután, hogy első álma, a Forma-1-be kerülés teljesült, a következő a futamgyőzelem volt.

"Boldog és büszke vagyok nemcsak magamra, hanem azokra is, akik segítettek idáig eljutnom. Ausztráliából indulva ez nem könnyű, örülök, hogy a családom nehéz döntései kamatoztak" - jelentette ki a 23 éves Piastri, aki a hatodik olyan pilóta lett, aki a Hungaroringen aratta első F1-es győzelmét.

Kiemelte, a tavalyi, katari sprintversenyhez képest ez a mostani "teljesen más érzés", mert most már valóban futamgyőztesnek számít.

Az azzal kapcsolatos kérdésre, hogy a második boxkiállásoknál miért nem ő jött ki előbb, elkerülve ezzel a későbbi, elengedésére vonatkozó kérdéseket, azt válaszolta: ő és Norris is igyekeztek védeni a pozíciójukat, ezért hívta ki a McLaren előbb a csapattársát a kerékcserére.

"Nem izgultam Lando miatt még úgy sem, hogy az utolsó szakaszban nem voltam elég gyors. Őszinték vagyunk egymással és bízunk a másikban, így maximum amiatt voltam feszült, hogy nehogy egy biztonsági autós periódus miatt kicsússzon a kezünkből az irányítás" - utalt arra Piastri, hogy Norris három körrel a leintés előtt "adta vissza" neki az első helyet.

Az egész sajtótájékoztató alatt szemmel láthatóan feszült Norris - aki második a vb-pontversenyben - azzal kezdte, keresnie kell a higgadt szavakat, ugyanakkor csapatszinten nagyon jól dolgoztak, és Mogyoródon egyértelműen ők voltak a leggyorsabbak.

"Hibátlan hétvégénk volt, a versenyt pedig a rajtnál veszítettem el, mert az nem sikerült jól és Oscar megelőzött. A csapat menet közbeni döntése miatt kerülhettem egyáltalán az első helyre, amit aztán a megbeszélteknek megfelelően visszaadtam a jogos tulajdonosának, Oscarnak" - fogalmazott a 24 éves versenyző.

Norris kiemelte, hihetetlen fejlődésen menet át a McLaren a tavalyi miami versenyhétvége óta, s a szezon előtt nem véletlenül nyilatkozta azt, hogy idén harcban lesznek a futamgyőzelmekért is.

"Természetesen az élen haladva sok minden átfut a fejeden, ebben a sportágban néha önzőnek kell lenned és magadra kell gondolnod, de ugyanakkor csapatjátékos is vagy. A múltban sokszor ő támogatott engem, én pedig így is hiszek abban, hogy még van esélyem megszerezni a világbajnoki címet, megfordítható az a különbség, ami köztem és Max között van" - utalt a mclarenes pilóta a címvédő Verstappen 76 pontos előnyére a vb-pontversenyben.

"Ha a folytatásban is követnek el a maihoz hasonló hibákat, akkor lehet esélyünk" - jelentette ki Norris Verstappen Hamiltonnal való ütközésére, valamint a Red Bull rossz stratégiai döntésére reflektálva.

Norris kiemelte, a rajtnál a második sebességi fokozatával valami nem stimmelt, emiatt lendületet veszített, s nem tudott az első helyen maradni. Hozzátette, Piastri megérdemelten nyerte meg a Magyar Nagydíjat, mert egész hétvégén remekül teljesített.

"Azt azonban nem szabad kijelenteni, hogy miénk a legjobb autó, ugyanis a Red Bulloknak hét futamgyőzelme van idén, s a Mercedes is nyert már pont ugyanúgy két versenyt, mint mi" - zárta Norris, aki szerint "az esetek 99 százalékában versenyezhetnek egymással Piastrival", ugyanakkor néha bölcsebb, ha a megszerzett helyük megvédésére koncentrálnak.

A harmadik helyen záró brit Lewis Hamilton - akinek a mogyoródi volt pályafutása 345. versenyén a 200. dobogós helyezése - a Verstappennel való ütközéséról azt mondta: annyira emlékszik, hogy riválisa egyszer csak "a semmiből" előkerült mögüle, de meglátása szerint elég helyet hagyott neki, így ez egy egyszerű versenybaleset volt. Az, hogy a versenybírók is így látták-e, később derül ki, ugyanis a hétszeres világbajnokot a sajtótájékoztató után várták elbeszélgetésre.

"A tiszta versenytempónk továbbra sem az igazi, főleg ilyen meleg körülmények között, így aztán némileg meglepődtem, hogy az első szakaszban tudtam tartani a lépést Verstappennel. A második szakasz a kemény abroncsokon katasztrofális volt, de akkorra már jó volt a pozíciónk, ami a Hungaroringen rengeteget számít. Ennek is köszönhető, hogy dobogóra tudtam állni" - mondta a magyar pályán nyolcszoros győztes Hamilton.

"Nem voltunk elég gyorsak ahhoz, hogy a McLarenekkel felvegyük a versenyt, de a harmadik hely a miénk lehetett volna. Sajnos a rossz stratégiai döntés miatt olyan helyzetbe kerültem, hogy támadnom kellett az előttem lévőket, de ebben a melegben túlmelegszik a gumi, amikor mások mögött haladsz" - összegzett Verstappen, aki a Hamiltonnal történt ütközésben a riválist látta felelősnek. "Elég sok kritikát kaptam Ausztriában, hogy fékezés közben irányt változtatok...nos, ezúttal elkezdtem egy előzési manővert, egyenesben tartottam az autót, ő pedig folytatta a jobbra kanyarodást még a féktávon. Erre nem számítottam, ezért blokkoltak a kerekeim" - jelentette ki a címvédő.

A vb a jövő hétvégén folytatódik a Belga Nagydíjjal Spa-Francorchamps-ban.

 

Forrás: infokarcag.hu

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek