TRAGÉDIA HAJDÚSZOVÁTON

Egy ötéves kisfiú a csatornába fulladt Hajdúszováton. A rendőrség vizsgálja a haláleset körülményeit.

A rendelkezésre álló adatok szerint a kisfiú és hétéves bátyja a csatorna mellett játszottak, amikor a gyerek beleesett a vízbe. Testvére próbálta kihúzni, de nem tudta, ezért hazaszaladt és szólt a szüleiknek, akik hívták a 112-es segélyhívó telefonszámot. A szülők és a hatóságok is rövid időn belül a helyszínre siettek, azonban a kisfiú életét már nem lehetett megmenteni. A helyszínen Váradi Jenő, Hajdúszovát polgármestere elmondta a néhol 2 méter mély vízben a gyereknek esélye sem volt a túlélésre.

Szinkron: 0414 00:31- Váradi Jenő Hajdúszovát polgármestere
12 órakor a rendőrség értesített, hogy vízbefulladt a kisgyerek. Egy nagy családról van szó a Bocskai utcában laknak. Körülbelül 800 méterre van ez a csatorna. Nem is értem, hogy a gyerekek mit kerestek ott felügyelet nélkül. Mocsaras és mély a csatorna, egy ilyen kis gyereknek, mint aki beleesett sajnos esélye sem volt. Nagyon meredek a partja, így nem tudott kijutni a vízből sajnos.

Narráció: A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte: közigazgatási és büntetőeljárást is indítottak a Hajdúszováton megfulladt ötéves kisfiú halálesete pontos körülményeinek tisztázásáért.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.