Bevonhatják a horgászjegyét a szemetelő horgásznak

Bekeményített a Tisza-tó halászati hasznosítója, a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. a szemetelő horgászokkal szemben, az új szabályok szerint akár a jegy is ugorhat.

 

Minden évben problémát jelent a Tisza-tó horgászhelyein a horgászok által hátrahagyott szemét, amelyet a Tisza-tavi Sporthorgász Nonprofit Kft. és az önkéntesek szednek fel. A szemetelés megállítására már több kísérletet tett a Kft., de 100%-os sikerrel még nem járt, így a 2021-es horgászrendbe az alábbi szabályt szőtte:

“20. Szemetelni és szemetes horgászhelyen horgászni tilos. A szemetes helyen horgászó személytől a horgászjegy bevonásra kerülhet. A horgász köteles a horgászhelyet tisztán hátrahagyni. Ennek érdekében a keletkezett hulladékot köteles elszállítani, vagy a Sporthorgász Kft. által forgalmazott sárga színű zsákban a gátkorona élén elhelyezni, amit a Kft. onnan elszállít.
A társaság természetesen alternatívát is kínál azoknak, akik esetleg nem tudnák magukkal vinni a szemetet, és inkább a parton szeretnék elhelyezni:

“Felhívjuk minden kedves horgász figyelmét, hogy a Tisza-tó partján a hulladék elhelyezésének egyetlen legális módja létezik: a Sporthorgász Kft. által biztosított és az irodánkban, a jegyárusító helyeken, valamint a halőröknél is megvásárolható sárga színű, társaságunk logójával ellátott szemeteszsákok használata. A zsák ára 500 Ft/db, ez az összeg a zsákok előállításának és a szemét begyűjtésének, elszállításának önköltségét fedezi. A sárga zsákokba gyűjtött, majd a zsákba bekötött és a gátkorona szélén elhelyezett szemetet munkatársaink rendszeresen begyűjtik és elszállítják.”
– tették hozzá.
A jövőben a halőreik szigorúbban fogják ellenőrizni a szabály betartását, és ha valaki ezt megszegi, akkor attól egyből elveszik az engedélyét.
“A lehető legkorrektebb módon és legigazságosabban fognak eljárni a szemetelőkkel szemben. Minden tisztességes horgász érdeke, hogy a szabálysértő szemetelés megszűnjön a Tisza-tavon, az elkövetők hozzáállása megváltozzon, ellenkező esetben pedig a megfelelő retorzióban részesüljenek.”
– emelték ki.
“A szemetelésre vonatkozó szabálynak nem a büntetés a célja és nem is az, hogy a tisztességes horgászokkal szedessük össze az illegálisan otthagyott szemetet. Egyetlen szabálykövető horgászt sem fogunk megbüntetni, ugyanakkor a szemetelés minden formáját fel szeretnénk számolni szeretett horgászvizünk környékén, hiszen BARÁTUNK A TISZA-TÓ!”
– zárták közleményüket.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek