TRIANONI MEGEMLÉKEZÉS

Mindenhol, ahol magyarok élnek szerte a világban, méltósággal emlékeztek június negyedikére, a trianoni békeszerződés évfordulójára.

A Trianon palotában aláírt diktátum miatt a történelmi Magyarország kétharmada került más országok fennhatósága alá, az ott élő magyarokkal együtt, akik új, nem választott hazájukban kisebbségbe kerültek és kisebbségben vannak azóta is.

Emlékezőkkel telt meg a Református Nagytemplom június negyedikén, a trianoni békeszerződés aláírásának száznegyedik évfordulóján. Tizennégy évvel ezelőtt, a diktátum aláírásának kilencvenedik évfordulóján döntött úgy az országgyűlés, hogy június negyedike a Nemzeti Összetartozás Napja legyen.

A megemlékezés szónoka arra emlékeztetett, hogy a történelem során majd minden nemzetnek volt olyan sötét korszaka, mint Trianon a magyarokéban. Lengyelországot többször is szétszabdalták nyugati, keleti, északkeleti szomszédai.


DR. PINTÉR ZOLTÁN ÁRPÁD, önkormányzati képviselő, Fidesz- KDNP:

1920. június negyedikén épp így, a magyar nemzetet és annak történelmi életterét is mohó, nagyravágyó országok szabdalták fel. Nem sokon múlt, hogy a nemzeti egység mellett el ne tűnjön politikai szuverenitásunk is. Trianon számunkra több, mint egy történelmi esemény, s bár a békediktátum okainak feldolgozottságával egyetlen más történelmi esemény feldolgozottsága sem vetekszik, mégis,
lelkünkben máig feldolgozatlan. Tévhitek és vak harag övezi azt évszázados távlata ellenére.

A trianoni békeszerződés értelmében a legtöbb magyar az akkori Románia új állampolgára lett, ma is ott a legnagyobb a határon túli magyarság lélekszáma a Kárpát- medencében. A terület- és emberveszteségek mellett Magyarország elvesztette felvidéki bányavárosait, erdélyi hegyeit, Adriai- tengeri kikötőjét. A Kárpát- medencében kisebbségben élő magyarok száma egyre fogy: Szlovéniában és Ausztriában már alig pár ezren tartják magyar nemzetiségűnek magukat.

 

Forrás: infokarcag.hu

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek