SZIM VILÁG

Tizenötödször rendezték meg a SZIMvilág ovis programot, amely a hagyományoknak megfelelően idén is esős délutánra esett. Viszont a víz sem volt akadály: ezúttal is színvonalas műsorral búcsúztak az intézménytől a nagycsoportosok.

Hiába esett az égi áldás, ötven gyermek és több szülő is részt vett a Szim világ Szim óvoda családi délutánján.

Nagy örömünkre ezen a rendezvényen mindig részt vesznek egykori óvodásaink, így a szülők láthatják, hogy a kis óvodásból néhány év múlva milyen ügyes iskolás válik. Mindig partnerintézményünk, a Kováts Mihály tagiskola, kiskulcsosi tagiskolája most is itt vannak elsősök, másodikosok, felsősök és egy kis ízelítőt adnak ők is a gyerekeknek. Ezen kívül a nevelőközösségünk egy mesefeldolgozással készült a mai napra, hiszen közeleg a gyereknap.

Természetesen az óvodások és az óvodapedagógusok is megfelelő izgatottsággal készültek a délutánra. Gyakorolták a verseket, dalokat, de a termek és az udvar díszítése, dekorálása sem maradhatott el.

SZEPESI TIBOR, polgármester:

Örömmel mondhatom, hogy ennyire közel még soha nem álltunk a megvalósításhoz, úgyhogy ha minden jól sikerül, akkor néhány hónapon belül- és ezt meglepetésnek szántam az óvodavezető asszonynak és az itt dolgozó kollégáknak és természetesen a szülőknek és a gyermekeknek is, hiszen régi vágyunk, hogy egy kerékpáros KRESZ- pálya kerüljön felépítésre ezen a hátsó részen és úgy néz ki, hogy a megvalósítás közelébe érünk, értünk, úgyhogy
remélem, hogy a szeptemberi, reményeim szerint a szeptemberi óvodakezdésre már egy óvodások méretéhez megfelelő- nem nekünk, szülőknek való KRESZ-pálya, hanem egy ilyen futóbiciklislehetőséggel egy óvodai KRESZ-pálya kerül kialakításra.

A nagycsoportosok számára ez a délután volt a nemhivatalos évzáró.

 

Forrás: infokarcag.hu

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek