Zajlik az aratás, figyeljünk az utakon

Országszerte zajlik az aratás, emiatt nagyobb számban vesznek részt a forgalomban mezőgazdasági munkagépek, ami fokozott figyelmet követel minden járművezetőtől - hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy idén sokkal korábban, június elején kezdődött meg a korai őszi árpa betakarításával az aratás a földeken. Az ország kenyere idén is biztosított, amiért kiemelt köszönettel tartozunk minden gazdának - tette hozzá.

Nagy István kitért arra is, hogy a nyári betakarítási munkálatok következtében, az autósok az utakon gyakran találkozhatnak mezőgazdasági munkagépekkel is. A miniszter ezért nagyobb figyelmet kér a közlekedésben résztvevőktől. "A balesetek elkerülése és a biztonságos közlekedés érdekében tanúsítsunk fokozott türelmet a kombájnokkal, valamint a traktorokkal, szállítójárművekkel szemben, és ezeket észlelve óvatosabban közlekedjünk" - fogalmazott a miniszter.

Az alacsony sebességgel haladó mezőgazdasági gépek mögött feltorlódhat a forgalom. A nagyobb sebességgel haladó járművek vezetői, így csak akkor kezdjenek előzésbe, ha a manőver biztonságosan kivitelezhető és a befejezéséhez szükséges útszakasz jól belátható. A nagyméretű gépeket fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel érdemes megközelíteni, felkészülve az esetleges irányváltoztatásra - figyelmeztetett a tárcavezető.

A miniszter arra számít, hogy az idei időjárás következtében a nyári betakarítási munkálatok a szokásosnál sokkal előbb befejeződhetnek. Fontos ugyanakkor, hogy a földekről a termények minél hamarabb érjék el a célállomásaikat. Az eredményes aratás, illetve a gazdák szorgalma és kitartása mind-mind hozzájárulnak hazánk biztonságos élelmiszer-ellátásához, amiért nem lehetünk elég hálásak az ágazat szereplőinek - hangsúlyozta az agrártárca vezetője.

 

Forrás: infokarcag.hu

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek