Nagy Márton: visszaszereztük, újra magyar kézben a reptér

Visszaszereztük, újra magyar kézben a reptér - jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szerint.

Több mint egy éves intenzív tárgyalássorozatot követően 2024. június 6-án aláírásra került a Budapest Airport Zrt. adás-vételi szerződése. Ezzel a tranzakció lezárult, így közel 20 év után újra nemzeti többségi tulajdonba került a reptér - áll a közleményben.

A Gyurcsány-kormány 2005-ben elkótyavetyélte ezt a nemzeti kincset, hiszen az állam számára rendkívül előnytelen vagyonkezelési szerződést kötött. A reptér tulajdonlása szuverenitási kérdés, amely nem csak a személyszállítás és a turizmus, hanem az áruszállítás miatt is stratégiai jelentőséggel bír, a gazdasági vérkeringés egyik ütőere - írták.

Éppen ezért volt történelmi bűn, amit 2005-ben a dollárbaloldal a reptér elhibázott privatizálásával elkövetett. Mindezt tovább tetézte, hogy az eladásra gazdasági konjunktúra mellett, békeidőben került sor - tették hozzá.

A jelenlegi kormány ezzel szemben a mostani háborús idők közepette is képes volt arra, hogy kijavítsa ezt a megbocsáthatatlan hibát és visszavásárolja a repteret - áll a közleményben.

A tájékoztatásban kiemelték: a Budapest Airport Zrt. visszavásárlása a rendszerváltás utáni időszak legösszetettebb és legnagyobb értékű gazdasági tranzakciója. A tárgyalások a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. és VINCI Airports részéről két körben zajlottak. Az üzletkötés ugyanis egy nemzetközi eladói körrel történt, amelyet az AviAlliance, a GIC és a CDPQ alkottak. Másfelől a tranzakció zárásához a repteret finanszírozó nemzetközi hitelezői körrel is megállapodást sikerült kötni.

Az adásvételi tranzakció közép-európai viszonylatban is rekord méretet képvisel. A visszavásárlás rendkívül bonyolult feladat volt, hiszen míg a repteret eladni könnyű, addig visszavásárolni nehéz - írták.

A csütörtöki megállapodásnak köszönhetően vételár arányosan a Magyar Állam 80 százalékos tulajdonrészt szerez a Budapest Airport Zrt.-ben, a francia társbefektető VINCI pedig 20 százalékot. A vételár 3,1 milliárd euró, a hitelezői konzorciummal történt sikeres megállapodással pedig a korábbi tulajdonosok által felvett 1,44 milliárd eurónyi hitel került meghosszabbításra - áll a közleményben.

Hosszas előkészületeket követően a megállapodás eredményeképpen az állam olyan rendkívüli szakértelemmel rendelkezdő partnerrel működik együtt, amely kontinenseken átívelően több mint 70 helyszínen működtet világszínvonalú reptereket - hangsúlyozza az NGM.

Tájékoztatásuk szerint a visszavásárlási folyamat során az érdekelt felek között végig üzleti alapú tárgyalások zajlottak, az együttműködés pedig a partnerség jegyében zajlott. A reptér visszavásárlásának gyorsasága rendkívülinek számít, ugyanis nem ritka, hogy egy ilyen volumenű megállapodás bárhol a világon hosszú éveket vesz igénybe.

A visszavásárlás érdekében az állam több vagyonelemet is értékesített. Az elmúlt időszakban a Magyar Állam 100 százalékos tulajdonában álló Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. sikeresen értékesítette az Erste Bank Hungary Zrt.-ben és a Yettel Magyarországban meglévő tulajdonrészét, valamint a hazai VIG társaságokban meglévő részesedésének döntő részét (az állam 45 százalékos tulajdonrészét 10 százalékosra csökkentette). A három ügylet pénzügyi zárása jelentős, összesen több mint 700 millió eurós (közel 270 milliárd forint) bevételt eredményezett az állam számára, amelyet a budapesti repülőtér visszavásárlásának finanszírozására fordított. A vételár fennmaradó részét a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. az Eximbanktól kapott fejlesztési hitelből, valamint a költségvetés által végrehajtott tőkeemelésből finanszírozta - tudatta az NGM.

A reptér visszavásárlása annak ellenére is sikeresen zárult, hogy a hazai baloldali, háborúpárti média ahol csak tudta, gáncsolta az üzletet. Rendszeresen bukkantak fel ugyanis ártó szándékú, a fikció műfajába tartozó, gyakran szakmailag is megmosolyogtató, hamis híreszteléseket terjesztő írások - írták.

A munka a visszavásárlással nem áll meg. Sőt csak most kezdődik igazán, hiszen a magyar kormány és a francia társbefektető-üzemeltető azon fog dolgozni, hogy a budapesti reptér ne csak a régió, hanem a világ egyik legkiválóbb repterévé válhasson. A reptér a turizmuson és a cargo-n keresztül érdemben fog hozzájárulni ahhoz, hogy hazánk találkozási pont jellege tovább erősödjön, azaz a reptérrel tovább fogjuk erősíteni a nyugati és keleti tőke és csúcstechnológia hazánkban történő összekapcsolását - tették hozzá.

A kormány elvárása egyértelmű: a lakosságot és a gazdaságot magas színvonalon kiszolgáló légikikötőre van szükség. A reptér jövőbeli célkitűzéseit és üzleti tervét a tulajdonosi joggyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium és a VINCI július elején, közös sajtótájékoztató keretében ismerteti - közölte az NGM.

Fotó: Wikipedia

 

Forrás: infokarcag.hu

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek