PISZKAVASSAL VERTE MEG ALBÉRLŐJÉT

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat,

azzal a kisújszállási férfival szemben, aki piszkavassal verte meg az őt rendszeresen sértegető, a bérlői jogviszony felmondását tudomásul venni nem akaró albérlőjét.

A vád szerint a 65 éves férfi saját családi házában élt együtt mintegy három éven keresztül a sértettel és annak élettársával, akik bérelték a családi ház egyik szobáját a vádlottól. A sértett havi rendszereséggel – amikor alkoholt fogyasztott – sértő megjegyzéseket tett a vádlottra, aki emiatt többször is felszólította a sértettet, hogy azonnal költözzenek el az élettársával a házból, azonban a sértett és élettársa erre nem volt hajlandó.
A főbérlő férfi 2023. január 3. napján miután átvette a havi lakbért a sértettől, közölte a sértettel, hogy a továbbiakban a korábbinál lényegesen magasabb összegű lakbért kell fizetniük, azonban a sértett ezt megtagadta, ezért a vádlott felszólította, hogy a sértett és az élettársa azonnal távozzon az ingatlanából.
A fentiek miatt vádlott és a sértett között veszekedés alakult ki, melynek során a sértett az előszobából magához vett egy szekercét, amivel bement a vádlott szobájába majd a szekercét fejmagasságba emelte, azonban azzal támadó mozdultot nem tett a vádlott irányába, majd a szekercét visszavitte az előszobába és letette.
A bérlő visszament a szobába és tovább veszekedett a terhelttel, miközben belerúgott a kandalló üvegezett ajtajába, melynek következtében az kitört. Az idős férfi végül annyira felháborodott albérlője viselkedésén, hogy a kandalló mellől felkapott egy piszkavasként használt, 49,5 cm hosszúságú és 1,5 cm átmérőjű feszítővasat, majd szemből, három alkalommal fejen ütötte vele a sértettet.
A sértett az ütésektől megszédült és a földre esett, miután a vádlott a feszítővassal a földön fekvő sértett hátát is megütötte, végül önként hagyott fel a bántalmazással és telefonon értesítette a rendőrséget. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett el, illetőleg jobb oldali vérmell és légmell alakult ki nála, mely közvetlen életveszéllyel járó állapot, amit az idejekorán nyújtott szakszerű orvosi ellátás hárított el.

Az ügyészség a vádiratában felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását és pártfogó felügyelet alkalmazását indítványozta a vádlottal szemben, az ügyben a Szolnoki Törvényszék fog döntést hozni.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.