VÁRMEGYEI VONÓS VERSENY

Negyedik alkalommal került megrendezésre a Karcagi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában a Jász-Nagykun-Szolnok
Vármegyei vonósverseny. A megmérettetésre közel 50 gyermek nevezett. A tanulók megmutathatták a verseny során, hogy milyen.

Plósz Csilla Margit igazgató. Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola

Erre a vonósversenyre a megyéből, illetve a Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ illetékességi területéről, összesen 10 iskolából érkeznek gyermekek. Hegedűs és csellista gyermekek mérik össze a tudásukat. Ők most per pillanat 47-en vannak. A verseny egész napos, és a zsűri értékeli a gyermekek munkáját. A zsűri Debrecenből érkezett, a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium tanárai,
illetve művészek. Versánszky Ildikó hegedűművész, Dénessy Csaba
hegedűművész és Pető Áron András csellóművész lesznek, akik a nap
folyamán, én úgy gondolom, hogy elég kemény munkát fognak
végezni, hiszen 47 gyermeket zsűrizni, értékelni nem egy könnyű
feladat lesz.

A vonós versenyt megtisztelte jelenlétével Szepesi Tibor,városunk polgármestere is.

Szepesi Tibor polgármester

Egy olyan helyszínen vagyunk, amely meghatározója Karcag város oktatásának, hiszen a zeneiskola hosszú évek, évtizedek óta jelen van a város életében, nagyon sok gyermek, ahogy hallottuk, még a zsűri tagjai között is van olyan, aki ebben az intézményben végzett és indította el a zenei pályáját szinte mindenki nem azért megy zeneiskolába, hogy óriási művész váljon belőle, hanem egyszerűen a
zene szeretetéért. Szereti hallgatni a zenét, szereti azt a hangszert,
valahonnan látta, akár családból, akár a különböző médiákon keresztül, és megtetszett neki, elkezdett játszani, elkezdett tanulni. Biztos vagyok abban, hogy az, hogy valaki zeneiskolába jár, az egész életére meghatározó, hiszen
olyan alapokat, műveltségi alapokat kap a zene révén, amely végigkíséri egész életén. Nagyon fontos, nemcsak zenei alapot, hanem egyfajta kitartást, odafigyelést és elszántságot is ad, amely talán a legfontosabb a mai világunkban. Hiszen ahhoz, hogy egy zeneművet elő lehessen adni versenykeretek között, rengeteget kell előtte gyakorolni.

Polgármester úr hozzátette hogy lesznek győztesek, lesznek második, harmadik helyezettek, de biztos abban, hogy aki ezen a versenyen részt vesz, az mindenki nyertes, és mindenki olyan élményekkel fog hazatérni, amelyek a következő évekre, évtizedekre is meghatározóak lesznek. A verseny során a tanulók
korcsoportonként voltak beosztva, a szerint, hogy ki hány éve tanul a saját hangszerén. A zsűri az értékelés során a hangszerkezelést, illetve azt figyelte, hogy a diák milyen pontossággal tudja eljátszani az adott darabot. A Karcagi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola növendékei közül hegedű I. korcsoportban Petri Polett második, II. korcsoportban Szabó Fanni első, III. korcsoportban Kundra Hanna első helyezett lett. Felkészítő tanáruk Székelyné Szabados Annamária. Cselló I. korcsoportban Kátai Dóra és Tótkomlósi Áron István első, II. korcsoportban Kátai György első helyezett lett. Felkészítő tanáruk Urbánné Tóth Klára. Gratulálunk az eredményekhez.

 

Forrás: infokarcag.hu

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek